== Nádasdy Ádám
= A paraméteres gyerek
=== Magyar Narancs, 2002/07/04

Négyéves forma kisfiú és kislány utazott a trolin, egy hirtelen fékezésnél összekoccant a fejük. „Összeütöttük a fejünket!” kiabálta a kisfiú nevetve. Elgondolkoztam (mert a nyelvész gyakran gondolkozik): mi mindent tud már ez a gyerek ebbol a nyelvből! Tudja, hogy ez egy úgynevezett „pro-drop” nyelv, tehát nem kell kitenni a névmást (nem *//Mi összeütöttük…//). Ilyen nyelv sok van (pl. olasz, lengyel, arab), így hát ez nem olyan meglepő. De az már meglepő, hogy a magyarban a pro-drop tulajdonság annyira erős, hogy a birtoklás jelölésekor is elmarad a névmás (tehát nem *//a mi fejünket//).

Az olvasó most mosolyog: honnan tudná a kisfiú, mi a meglepő a nyelvek világában és mi nem? Pedig lehet, hogy tudja. Van olyan elmélet ugyanis, amely szerint a csecsemő fejében előre, hogy úgy mondjam gyárilag be vannak állítva bizonyos nyelvtani szabályok, nyilvánvalóan úgy, ahogyan a legtöbb nyelvben használatosak. Például, hogy a mondat az alannyal kezdodjön (//A hörcsög kiköpte a magokat//), inkább, mint valamelyik másik mondatrésszel. Minthogy a legtöbb nyelvben ez így van, nagy a valószínűsége, hogy a gyerek az anyanyelve elsajátítása során ezt így, készen fogja tudni használni, nem kell külön fáradni a megtanulásával. Ha mégis olyan nyelvközösségbe születik, ahol nem ez a normális sorrend (pl. az arabban //Kiköpte a hörcsög a magokat// a semleges elrendezés), akkor ezt külön meg kell tanulnia, azaz a gyári beállítást (a „paramétert”) át kell állítania egy másik értékre, mint valami kapcsolót. Mint ahogy az ember átállít egy szövegszerkesztőt, ha nem egycolos, hanem mondjuk félcolos margót akar. Az anyanyelv-elsajátítás eszerint nem más, mint két dolog megtanulása: egyrészt a hangképzést kell megtanulni, tehát a száj, nyelv stb. izmait úgy használni, hogy a hangokat („f”, „z”, „ő”…) illetve azok láncolatait („főző”) rendesen tudjuk képezni, pontosan úgy, ahogy meg kell tanulni más finom izomkoordinációkat, például sarkonfordulni vagy pohárból inni. Másrészt át kell állítani a velünkszületett („gyári”) paraméterek közül azokat, amelyek az adott nyelvben nem a „default” (gyári alap-)értékükben valósulnak meg.

Ha ez igaz, akkor e velünkszületett „gyári beállítások” összessége adná az úgynevezett „egyetemes nyelvtant”, az ideális nyelvszerkezetet, melytől minden nyelv egy bizonyos számú ponton eltér, valahogy úgy, ahogy az anatómia-tankönyvben leírt ideális embertől minden létező ember (a normalitáson belül is) valamennyire eltér. Mivel minden nyelv szemmel láthatólag egyformán nehéz — hiszen a kisgyerekek anyanyelvként mindet nagyjából azonos idő alatt, kb. hároméves korukra tanulják meg — az egyetemes nyelvtantól minden nyelv feltehetőleg azonos mértékben tér el, csak éppen más-más „eltérés-csomag” jellemzi őket. A „pro-drop” például az alany kifejezésénél feltehetőleg az alapbeállítások között van („ne használj alanyi névmást”); és ezt az angol, német, héber, stb. anyanyelvbe születő gyereknek a fejében fölül kell írnia, át kell állítania, mert e nyelvekben mindig ki kell tenni a névmást: //Mi összeütöttük…// A birtoklás kifejezésénél azonban épp a magyar a ritka, sajátos eset, ezért feltehetően nem ez az alapbeállítás.

A kisfiú azt is tudja, hogy kell névelő (tehát nem *//Összeütöttük fejünket//), de azt is tudja, hogy a magyarban csoportragozás van és nem szóragozás, tehát a ragokat csak egyszer kell kitenni, azaz a névelőt nem ragozzuk (nem *//akat fejünket//). Tudja, hogy a magánhangzóknak harmonizálniuk kell (nem *//ütottuk,// *//fejunkat//), de azt is tudja, hogy ez szigorúan a szó-tartományra igaz, tehát a névelő már nem harmonizál (nem *//e fejünket//). Tudja ezenfelül, hogy ha a to, amelyhez a ragot rakjuk, kerek magánhangzót (//ü, ö//) tartalmaz, akkor a rag magánhangzója is kerek lesz (//üt-ött-…//), de azt is tudja, hogy a harmóniának vannak korlátai: ugyanis többesszámú tő esetén nincs kerekségi harmónia (//fejünk-et// és nem *//fejünk-öt//). Az //ezüst// szó tárgyesetét (//ezüst-öt//) nyilván helyesen képezné, tehát tudja, hogy az //ezüst// más tő, mint a //fejünk,// hiába vannak mindkettőben ugyanolyan magánhangzók: //ezüst-öt// de //fejünk-et.//

Derék legényke, gondoltam, négyéves és már tud mindent. Erre odafordul a kislányhoz és azt kérdezi: //„Neked is van meleged?”// Na, azért van itt még teendő. Nem tudja a kis informáns (így hívjuk a nyelvészetben az embereket; önök valamennyien informánsok, jobb, ha tudnak róla), hogy az //X-nek melege van// szerkezet nem illik bele teljesen az //X-nek Y-ja van// általános sémába (mint például //Neked is van kenyered?//). Pedig a ragozás szempontjából ugyanúgy viselkedik (//Nekem/nekünk/neki… melegem/ed/e… van/volt/lenne…//), és számos elrendezésben is ugyanúgy vesz részt, például //Mitől van meleged?// (mint //Honnan van kenyered?//). Fókuszba is ugyanúgy lehet hozni, ha valamivel ellentétbe állítjuk, tehát //Nekem MELEGEM van, és nem klimaxom// (mint //Nekem KENYEREM van, és nem zsömlém//).

Ezekben azonban a van hangsúlytalan, és ez elfedi a különbséget. A //kenyere van// példában ugyanis a //van// jelentése „rendelkezik vele, a tulajdona”, míg a //melege van// példában a //van// nem jelent semmit, csak nyelvtanilag segít a mondatot összehozni, tehát segédige. A //melege van// valójában összetett ige, annyit tesz, mint „melegeskedik”. Ezért itt a //van// nem is lehet hangsúlyos, míg a kenyeres példában igen: //Van kenyered?// de *//Van meleged?,// illetve //Kenyerem – VAN// („még ha szalonnám nincs is”) de *//Melegem — VAN// („még ha fáradt nem is vagyok”). Azt mondhatjuk, hogy a //melege van// szerkezet sajátos jelentését a nyelvtan a felszínen bizonyos szerkezetekben megmutatja, másokban (amikor a //van// mindenképp hangsúlytalan) nem. A legrafináltabb példa a következő, amikor mindkettő lehetséges, mert a //van// hangsúlytalan, mégis mást jelentenek: //Meleged van?// (semleges kérdés, „Are you hot?”), de //Kenyered van?// (kontrasztív kérdés, értsd: „nem zsömléd?”).

A gyerek besétált a csapdába és az operátori (segédigei funkciójú) //van//-t összemosta a posszesszív (birtoklást kifejező) //van//-nal. Ezek a szabályok, melyek a jelentéstan és a mondattan határterületén állnak, nehezebben elsajátíthatók, gyakran csak később rögzülnek helyesen. Sebaj, csak dolgozz, öcskös, állítgasd a paramétereidet!