== Nádasdy Ádám
= A szuppletivizmus
=== Magyar Narancs, 2004/01/29

[Kedves korrektor: kérem a „médiák” szót így hagyni! — NÁ]

A szuppletivizmus az a jelenség, amikor egy szó alaksora (szakszóval paradigmája) egyszercsak egy másik szóként folytatódik. Mint a mesebeli állat: madárként kezdődik, kígyóként folytatódik. Például //lenni, lennék// — de //van. Sok, sokat, sokszor// — de //több.// Minden nyelvben van ilyen, német //gut-besser// („jó-jobb”), angol //am-is// („vagyok-van”), francia //aller-va// („menni-megy”), latin //fero-tuli// („viszek-vittem”), orosz //cselovek-ljugyi// („ember-emberek”).

A szuppletivizmus neve a latin //suppleo// „feltöltök, pótlok” igéből van, s az alapja az a hasonlat, hogy a kérdéses szavak — mintegy kifogyva saját alakjaikból —, más forrásból kénytelenek feltölteni az alaksorukat. A nyelvtörténet kiderítette, hogy ilyen esetekben a két alak eredetileg két teljesen különböző (bár persze hasonló jelentésű) szó volt, s a mai helyzet úgy alakult ki, hogy az idők során az egyik szónak csak emilyen (pl. jelen idejű, vagy egyes számú) alakjait kezdték használni, a másiknak meg csak amolyanjait (pl. múlt idejű, vagy többes számú, stb.). A mai angolban például már mondhatjuk, hogy a //go// „menni” ige múlt ideje //went.// Micsoda szaftos szuppletivizmus! — csettint az olvasó. Ez a mai nyelvre igaz is. Történetileg azonban a //went// nem a //go//-nak, hanem a becsületes //wend// „kerül, térül, jár” igének (= német //wenden//) a múlt ideje. A //go// igének valamiért már emberemlékezet óta hiányzott a múlt ideje, de nem volt hajlandó kiveszni, inkább maga alá gyűrte szegény //wend// igét, jelen idejét kiirtotta, múlt idejét pedig //(went)// a magáévá tette. Az Igeidők Elrablása.

Vajon szuppletivizmus-e a következő példa: //Egyre több lány jött be, végül a csajok elfoglalták az egész termet.// Mondhatjuk-e, hogy a magyarban a //lány// többes száma //csajok//? Hiszen a //lány/csajok// ugyanúgy működött a példában, mint a //bányász/bányászok// a következő analóg szerkezetben: //Egyre több bányász jött be, végül a bányászok elfoglalták az egész termet.// Nem mondhatjuk, mert a //lány//-nak van saját többes száma //(lányok)// és — ami talán még fontosabb — a //csajok//-nak van saját egyes száma //(csaj).// A szuppletivizmushoz az kell, hogy mindkét „félszó” hiányos ragozású legyen, s ami az egyiknek hiányzik, pont az legyen meg a másiknak. Azaz kiegészítő, komplementer viszonyban legyenek egymással. A //sok//-nak nincs középfoka, a //több//-nek nincs alapfoka — rakják össze, amijük van és legyenek boldogok.

Nem minden párkapcsolat ilyen szerencsés. A németben a //Leute// „emberek” szónak nincs egyes száma, de sajnos nem találunk hozzá olyan „ember” jelentésű szót, melynek ne volna többes száma. A //Mann/Männer// „férfi(ak)”, a //Mensch/Menschen// „ember(ek)” komplett alaksorral rendelkezik, egyik sem szorul egy másik „félszó” segítségére. A //Leute// egyedül marad, és nem szuppletív, hanem egyszerűen hiányos ragozású szó. (Ugyanez a helyzet az angol //people//-lel is.) Az oroszban viszont a helyzet ideális: a //ljugyi// „emberek” szónak nincs egyes száma, a //cselovek// „ember” szónak nincs többes száma, úgyhogy egyesítsed szellemeddel.

A szuppletivizmust muszáj szigorúan a ragozásra, tehát a mechanikus, nyelvtani flexióra korlátozni. Különben az olaszok joggal érezhetnék úgy, hogy a magyarban a //fiú — lány// pár szuppletivizmus, hiszen az olaszban a „lány” szót szabályosan a „fiú”-ból képezzük a nőnemű végződéssel: //ragazzo// „fiú” — //ragazza// „lány”. Az angolok úgy érezhetnék, hogy a magyarban az //idén — tavaly// pár szuppletivizmus, hiszen angolul ezek szabályosan (értsd megjósolhatóan) //this year,// illetve //last year.// A magyarok viszont azon csodálkozhatnának, hogy az //őszibarack-sárgabarack// az angolban két teljesen különböző szó: //peach — apricot.// Ezekre azt mondjuk, hogy lexikalizációs érdekességek (tehát a szókincset és nem a nyelvtant érintik), a szuppletivizmus pedig nyelvtani jelenség. A kommunizmus alatt a médiákban a //hadügyminiszter// alak automatikusan //honvédelmi miniszter//-re változott az ún. baráti országok esetében: angol hadügyminiszter, szovjet honvédelmi miniszter. Ez sem nyelvtani kérdés.

Azt már nehezebb félresöpörni, hogy az angolban a //they// „ők” nem a //he// vagy //she// egyes számú alakból van alkotva, hanem egészen más szó, pedig a magyarban szabályosan képezzük az //ő//-ből a többes számú //ők// alakot. Itt arra hivatkozhatunk, hogy az angolban egyetlen névmás sem kap //-s// többes számot, tehát a rendszer láthatólag nem olyan, mint a magyarban, akkor nincs okunk a //they//-t szuppletívnek tekinteni. A szuppletivizmus ugyanis mindig rendhagyóság, mindig az adott nyelvben fennálló rendszer megsértése.

Jó, de hogy foglaljunk állást a következő ügyben? Az angolban alakváltozás nélkül áttehető az ige a cselekvő-tárgyas kategóriából (kicsoda mit csinál?) a „mediális” kategóriába (mivel mi történik?). Figyeljük meg, hogy a következő mondatpárokban ugyanaz az igealak szerepel: //Jack opened the door// „Jack kinyitotta az ajtót” — //The door opened// „Az ajtó kinyílt.” Vagy: //Liz hurt my arm// „Liz megsértette/megütötte a karomat” — //My arm hurt// „A karom fájt”. Ezt a szabályt sok igére lehet alkalmazni (//drop// „leejt-leesik”; //wash// „mos-mosódik, mosható”; stb. stb.), de már a //kill// „megölni” ige különös szuppletivizmust mutat, mert mediális értelemben //die// alakra vált. Például: //Jack killed the rat// „Jack megölte/agyonverte a patkányt” — //The rat died// „A patkány meghalt/megdöglött”, vagyis utóbbira nem az eddigiek alapján várható *//The rat killed// alakot találjuk. Erre azt mondhatjuk, hogy itt az alany (a patkány) élőlény, és az ige ezért nem használható automatikusan mindkét értelemben, vagyis a //kill// és a //die// két különböző ige, mert utóbbinak csak élőlény lehet az alanya.

Az alapelv tehát az, hogy csak a szűken vett ragozási soron belüli, váratlan alakcserét nevezzük szuppletivizmusnak. Ezt viszont komolyan kell venni. A magyarban minden határozószónak van középfoka: //lassan eszik — lassabban eszik, ravaszul hunyorog — ravaszabbul hunyorog.// A //kicsit// és //nagyon// esetében azonban más tőből kell képezni a középfokot: //kicsit sajnálta — kevésbé sajnálta// (nem *//kisebbet sajnálta//), //nagyon fájt — jobban fájt// (nem *//nagyobban fájt//). Mivel a fokozás (a //-bb// raggal való ellátás) tisztán nyelvtani és nem szókincsi jelenség, ezeket kénytelenek vagyunk szuppletivizmusnak és így rendhagyóságnak minősíteni.