== Nádasdy Ádám
= A tárgy titokzatos vágya
=== Magyar Narancs, 2007/08/30

Az ember nyelvi tevékenysége szigorú szabályokat követ, ugyanúgy, mint az emésztés vagy a szívverés. Közös bennük az, hogy — normális esetben — az egyén nem tud arról, milyen szabályokat követ; eltérő viszont, hogy míg az életfunkciókat örököljük, addig a nyelvet tanuljuk (két-három éves korban), bár az is igaz, hogy miközben tanuljuk, nem tudjuk, hogy mit csinálunk. A szabályokat mindig jobban tudják a beszélők, mint a nyelvészek, hiszen a nyelvész — mint megfigyelő — a jegyzetfüzetével (vagy magnójával) szalad a beszélők mellett és megpróbálja rögzíteni, majd valamilyen modellbe rendezni, hogy mit is csinálnak. Íme:

A magyarban a tárgyrag mindig //-t,// például //szaltó-t, kondi-t.// Szaladjunk a beszélők mellett a jegyzetfüzetünkkel és próbáljuk meg ennél részletesebben föltérképezni, hogy is ragasztják ezt a //-t//-t a szavakhoz. Olyan szavakat válasszunk, melyek viszonylag újak a nyelvben (ezért a //szaltó, kondi//), hiszen ezek mutatják jól a szabályalkalmazást, míg a régi szavakhoz gyakran valamilyen elavult vagy sajátos megoldás tapad (pl. //kő–követ, takony–taknyot//).

A //szaltó// és a //kondi// könnyű eset, mert magánhangzóra végződnek, ezekhez tényleg csak //-t// járul. Mi van a mássalhangzóra végződő szavakkal: //szérum, monológ, wok//? Ezeknél bejön egy //-o-// (népszerű nevén kötőhang), tehát //szérum-ot, monológ-ot, wok-ot.// Ez idáig elég logikus, a világ sok nyelve csinál ilyet, hogy elkerülje a mássalhangzó-torlódást, tehát ne legyen *//szérumt,// *//monológt,// *//wokt// (a csillag a nemlétező, általunk a szemléltetés kedvéért kitalált formákat jelöli).

Hogy nevet is adjunk a dolognak, mondjuk azt, hogy a //szaltó, kondi// (tehát a magánhangzósok) „könnyű szóvégek”, míg a //szérum, monológ, wok// (tehát a mássalhangzósok) a „nehéz szóvégek”. Vegyük a bátorságot és állítsunk föl egy szabályt: a magyarban a tárgyrag könnyű szóvég után //-t,// nehéz szóvég után //-ot.// Ez nem rossz, hiszen egy általánosabb elv működése látszik mögötte: a nyelv kerülni igyekszik a „túlnehéz” szóvéget (amilyen volna a *//szérumt,// *//monológt,// *//wokt//), míg így a szabály eredményeképp minden tárgyragos szó nehéz (de nem túlnehéz) végű lesz: //szaltót, kondit, szérumot, monológot, wokot.//

Ebből az is logikusan következik, hogy ha a szó eleve „túlnehéz” végű, azaz két mássalhangzóra végződik //(matt, puncs, George, bumeráng),// akkor mindenképp kell az //-o-: matt-ot, puncs-ot, George-ot, bumeráng-ot// (hiszen a *//matt-t,// *//puncs-t,// *//George-t,// *//bumeráng-t// már három mássalhangzóra végződne!).

De ha tovább szaladunk a beszélők mellett a jegyzetfüzetünkkel, észrevesszük, hogy mindez nem érvényesül ilyen felhőtlenül. Azt hinnénk egy percig, hogy az emberek összevissza beszélnek — ám ekkor eszünkbe jut a nyelv szabályszerűségének axiómája, s elszégyelljük magunkat: nem a beszélők hebehurgyák, hanem mi vagyunk rövidlátók. Nézzük tehát, hol tesznek keresztbe a beszélők iménti szép ideális elméletünknek, hogy a „könnyű” az könnyű, a „nehéz” meg nehéz.

Először is, vannak mássalhangzóra végződő (azaz látszólag „nehéz-végű”) szavak, melyekhez //-o-// nélkül, simán tesszük a //-t// ragot. Példák: //mínusz-t, grúz-t, infarktus-t, plázs-t.// Mivel ezek mind viszonylag új szavak, ez nem lehet az ő sajátos viselkedésük (magyarán: ki van zárva, hogy pont ezek a főnevek rendhagyóan kapják a tárgyragot). Meg kell néznünk, milyen hangra is végződnek. Nos, azt találjuk, hogy a //-sz/-z, -s/-zs// végűek mindig sima //-t// ragot kapnak. Ez — ha megmagyarázni nem is tudjuk — érdekes, mert ez a négy hang egy természetes osztály: a „sziszegő réshangok” osztálya. Van egy másik kis osztály is: //Condor-t, damil-t, puceráj-t,// tehát //-r/-l/-j,// ezek a „folyékony” hangok; és még egy páros: //feromon-t, Boulogne-t// [bulony-t], tehát //-n/-ny,// ezek a nyelvvel képzett orrhangok. Kimondjuk: a //-sz/-z, -s/-zs, -r/-l/-j, -n/-ny// végűek //-t// ragot kapnak.

Itt lehet kezdeni gondolkodni: mi van, ha ez nem cáfolja, hanem erősíti az iménti „nehéz–könnyű” elméletünket? Mondjuk ki (hiszen végtére is ezt látjuk!), hogy a szabály igaz, csak éppen a magyar nyelv a //-sz/-z, -s/-zs, -r/-l/-j, -n/-ny// hangokat könnyűnek tekinti, s ezért ragozza a kérdéses szót úgy, mint a //szaltó//-t meg a //kondi//-t. Ha ezek a hangok „könnyű” mássalhangzók, a raggal ellátott alakjaik (//mínusz-t// stb.) sem válnak „túlnehézzé”. Eszerint tehát könnyűek: //szaltó, mínusz//; nehezek: //szérum, wok, szaltó-t, mínusz-t.// Mehetünk tovább.

Mi van akkor, ha ezekből a „könnyűekből” kettőre végződik a szó? Két könnyű vajon már kiad egy nehezet? Nézzük meg: //eltépte a tüll-t// (és nem //*tüll-öt//), //fölhívtam Hann-t, túléltük a bessz-t, hívjuk a Dunaferr-t, hallgassunk jazz-t.// Úgy látszik, dupla könnyű egyenlő könnyű. (Arról nem tehetünk, hogy //-ss, -zzs// végű újabb szó nemigen akad, hiányuk mindenesetre nem cáfolja az elméletet.)

Ha két különböző könnyű van, elvileg az se teszi nehézzé a szóvéget: //Köln-t// (és nem *//Köln-öt//), //konszern-t, Meinl-t, görl-t, ENSZ-t, incidens-t, igyál mélange-t// [melanzs-t], //kérsz egy Halls-t// (ejtsd [hólsz-t])? Nem megelepő, hogy ennél a csoportnál már ingadozás figyelhető meg, tehát a két különböző könnyű hang együttes súlya alatt már rezeg a léc. Van, aki úgy mondja: //ENSZ-et, mélange-ot, Halls-ot.// (Olyan is van hogy //Meinlit,// de az illető számára a szó //Meinli// alakú, s így persze, hogy //-t// ragot kap.)

S végül mi van, ha a szó egy könnyűre (pl. //-sz//-re) végződik, mely előtt egy „rendes” mássalhangzó van? Mint a //boksz-ot, snapsz-ot, Fuchs-ot// [fuksz-ot] példája mutatja, ezek már nehézként viselkednek. (//Bronz-t// vagy //bronz-ot//?)

Azt láttuk tehát, hogy a tárgyrag szempontjából a szavak könnyű vagy nehéz végűek, s ez az utolsó hang(ok)tól függ. Számítással is megoldhatjuk: magánhangzó = 0, könnyű mássalhangzó = 0,4 (hogy kettő se adjon ki egy egészet), rendes mássalhangzó = 1. A tárgyrag tehát titkon vágyik arra, hogy közvetlenül a szóhoz tapadjon, de erre csak akkor képes, ha a szóvég súlya 1 alatt van.

Kurfli: az //-r// végűek mindig könnyűként viselkednek, bármi áll az //-r// előtt: //Sartre-t// (ejtsd [szártr-t], sohasem *[szártr-ot]), és //Al-Bakr-t// (arab politikus, nem //-ot//!). Miért??