== Nádasdy Ádám
= A termékeny lebeszélés
=== Magyar Narancs, 2001/08/30

Egy óriásplakáton az egyik mobiltelefon-társaság hirdette új díjcsomagját, s nagy betűkkel az volt odaírva: //lebeszélhető.// Először azt hittem, valami szóvicc, hogy aki erről lebeszélhető, az magára vessen, vagy ilyesmi. De aztán rájöttem: azt akarja mondani, hogy a vevő az árat beszélgetések formájában visszakapja, azaz addig beszélhet ingyen, amíg ki nem merül a befizetett összeg. Valóban, van a //le// igekötőnek ilyen „kimerít, felhasznál” értelmű alkalmazása, a legklasszikusabb példa, amikor a lakás bérlője előre kifizet hathavi lakbért, és aztán //lelakja// (azaz hat hónapon át nem fizet). A hirdetés szövegezője ezt alkalmazta egy másik igére, a //beszél//-re, tehát az ő nyelvérzéke szerint a //le// ilyetén használata produktív, azaz nyelvtanilag termékeny.

A nyelvtanban a termékenység annyit jelent, hogy a megfelelő feltételek fennállása esetén a művelet új anyagon is lefuttatható. Az ilyen termékeny, új „bemeneten” (inputon) is lefuttatható műveletet nevezzük szabálynak. Szabály például a magyarban az, hogy amennyiben egy főnév megszámlálható dolgot jelöl és ezekből többet kívánunk megnevezni, akkor //-k// raggal látjuk el, pl. //email// — //emailek.// Szabály az is, hogy ha egy ige negatív értelmű (tehát „nem tesz meg”, „tartózkodik attól…” jelentéselemet tartalmaz), akkor nem kerülhet az igekötő és az ige közé, pl. nincs olyan, hogy *//rá parázott lépni a függőhídra,// csak olyan van, hogy //parázott rálépni a függőhídra.// Mindazt, ami szabály alapján jön létre, szabályosnak nevezzük (mi másnak?), függetlenül attól, hogy azt valakik szépnek vagy csúnyának, üdvözlendőnek vagy üldözendőnek találják, hiszen a nyelvészet — mint egzakt tudomány — nem foglalkozhat „humán” értékítélő kategóriákkal (ahogy a vegyész számára az arany is csak egy az elemek közül).

A kérdéses szabály kulcseleme a //le// igekötő, ezért érdemes egy kicsit körüljárnunk. A //le// első alapjelentése „lefelé”, pl. //levezette a vizet az árokba.// Ez a lokális (tehát helyjelölő) alapjelentés — mint a nyelvben szinte minden — metaforikusan, átvitt értelemben is használatos, ha valamiről úgy gondoljuk, „lefelé” van: //lenézte a húgát, leköltözött Ózdra, egyhuzamban levezetett Nápolyig, az egyik tételből levezette a másikat// (a következményt, mint „folyományt” hagyományosan „lejjebb” érezzük). Ebből az első alapjelentésből alakult ki a második, átvitt alapjelentés „végig, teljesen, maradéktalanul”, melyből már hiányozhat mindennemű függőleges, „lefelé” momentum: //lezár, letárgyal, leellenőriz, levezényel, lekeni a sebet// (ahonnan szlenges képátvitellel //leken neki egy pofont//), //lefújja a plafont diszperzittel, letanítja az anyagot, leszadiz// „megkínoz”, //levezeti az ülést,// illetve //levezeti a kötelező ezer kilométert.// A //lebeszél// „eltántorít” és a //letud// is nyilván ide tartozik, de a lokális alapjelentés talán jobban jelen van bennük: //lebeszélte a férjét az utazásról// — //leimádkozta a férjét a létráról// (?), //letudta a gondot// — //letette a terhet// (?).

A //lebeszélhető// óriásplakáti használata ennek a „maradéktalanul” jelentésnek a továbbbvitele: „addig csinál valamit, amíg el nem fogy a fedezet, ki nem egyenlítődik a tartozás”. Előd az étteremben nem tudott fizetni, ezért //lemosogatta a cechet.// Ibi visszajár a régi munkahelyére //leenni az ebédjegyeit.// Norbi //levásárolta az üvegbetétet.// Réka majd //ledolgozza a két napot,// amikor nem jött be, „addig dolgozik (pluszban), amig kvittek nem lesznek a munkáltatójával”. Jenőt pénzbüntetésre ítélték, de inkább //leülte a tízezer forintot.// „Mire //leszolizom a nyolc alkalmamat,// olyan leszek, mint a csoki” — mondta Zsanett. A kérdéses szabály nemcsak jelentéstanilag érdekes, hanem mondattanilag is: nehéz pontosan megmondani, mi az ige viszonya a mondatbeli (tehát felszíni, nyelvtani) tárgyához. A szerkezet nagyon absztrakt, hiszen cechet nem lehet mosogatni, ebédjegyet nem lehet enni, aki lelakja az előleget, az nem az előleget lakja, hanem a lakást, aki levásárolja az üvegbetétet, az nem üvegbetétet vásárol, hanem árucikkeket, és így továbbb. A nyelvtani tárgy itt sosem az értelmi tárgy (ilyen nem is mindig van, hiszen pl. nem lehet valamit ülni), hanem az a „fedezet vagy tartozás”, amit ellentételezni kell: a telefondíj, a cech, az ebédjegy, stb.

Látjuk tehát, hogy valóban termékeny szabállyal van dolgunk, mely további hasonló esemény-konstellációkra is ráhúzható, és amely sajátos mondattani szerkezettel jár. Aki nem elég figyelmesen szemléli a nyelvet, azt gondolhatja, hogy az ilyen új szabályok kifogásolhatók, mert esetleg olyasmit hoznak létre, ami — más jelentésben — már megvan, s ezzel kommunikációs zavart, sőt logikai hibát okoznak, mely kárára van a rendszernek. Mintha a rendőrség ugyanazt a rendszámot kétszer adná ki, vagy a könyvtáros több különböző könyvet ugyanazon a számon katalogizálna. A nyelvben azonban nincs ilyen egyértelműségi követelmény, ugyanis a szabályok fedhetik egymás „kimenetét” (azaz más-más inputból azonos outputot hozhatnak létre). Az, hogy én //lebeszélhető// vagyok a mobiltelefonról, nem jelenti, hogy a te díjcsomagod ne volna //lebeszélhető.// Nézzük meg például a //levezet// jelentéseit: //levezeti a vizet// (lokális alapjelentés); //levezeti a dühét// (ugyanaz átvitt értelemben); //levezeti az ezer kilométert// (átvitt alapjelentés: „maradéktalanul, végig”); //levezeti az ülést// (ugyanaz, itt a //vezet// van átvitt értelemben). Miért ne jöhetne ezekhez még egy újabb //levezet,// ha szabályos? Képzeljük el, hogy valaki vezetni tanul, és azt meséli: „Az oktató szerint olyan jól megy, hogy nem is kéne többet jönnöm, de én már //levezetem, amit befizettem.//” Az tehát, hogy valami már megvan a nyelvben, nem feltétlenüll akadályozza meg, hogy létrejöjjön egy azonos alakú, de más értelmű szabályos alakulat. Kár (persze csakis nyelvészeti szempontból!), hogy a magyar nyelvterületen nem legálisak a bordélyházak: akkor ugyanis el lehetne képzelni, hogy valaki bérletet vesz, és azt — ha törik ha szakad —