== Nádasdy Ádám
= Az üresen pejoratívak
=== Magyar Narancs, 2006/09/21

Mátrai egy öntelt fráter, a húga pedig egy erőszakos perszóna. Ezt jólesett végre kertelés nélkül kimondani. De azért a kérdésben nincs teljes egyetértés, sokak szerint ugyanis egyszerűen arról van szó, hogy Mátrai egy magabiztos férfi, a húga pedig egy határozott nő. Minthogy azonban a nyelvészt nem a valóság érdekli, hanem a nyelv (amiképpen a fotográfust sem a valóság érdekli, hanem a fényképezés), annyit leszögezhetünk, hogy ugyanarról a Mátrairól és ugyanarról a húgról mindkettőt lehet mondani. Nézőpont kérdése, hogy valakit önteltnek mondok-e vagy magabiztosnak, hogy erőszakosnak minősítem-e vagy határozottnak. A jelentéstan nehezen tudja eldönteni, hogy az ilyen párok között tényleges tartalmi különbség van-e (mint //alma// és //körte, bézs// és //rózsaszín// között), avagy teljesen ugyanazt a dolgot jelölik, melyet lehet kedvező színben //(magabiztos, határozott)// avagy elítélőleg //(öntelt, erőszakos)// föltüntetni. Ha ez utóbbi az igaz, tehát ugyanarról a dologról, tulajdonságról van szó, akkor e szópárok között nem „igazi” jelentéskülönbség van, hanem stíluskülönbség.

A stílus ugyanis pontosan erre való: adott dologról kétféleképp beszélni. Ettől a dolog objektíve, a valóságban ugyanaz marad, ám — mint mondtuk — a nyelv érdekesebb, mint a valóság, a nyelv teremtő erő, azaz ha valaminek neve van, akkor a dolog elkezd létezni, tehát végső soron nem marad ugyanaz. Hát persze hogy nem ugyanaz, hogy valaki magabiztos vagy öntelt, határozott vagy erőszakos. De talán csak úgy nem ugyanaz, mint hogy a szomszédék kutyáját a //kutya// vagy a //dög// szóval illetem: //Megint ugat a kutya,// ill. //Megint ugat a dög.// Objektíve ugyanarról az állatról van szó, mégis más-más szót használok, mert a //dög// alkalmazásával véleményemet, hozzáállásomat, hangulatomat mintegy belekódolom az üzenetbe. Ezt nevezi a nyelvészet stílusnak.

Az eddig példákban a stílus mindig egyfelé, a negatív irányba mutatott. Bizonyos szavak stílusértéke pontosan ez, hogy kifejezzék: a beszélő elítéli, rosszallja, lekicsinyli a dolgot. Ezt hívjuk pejoratív stílusértéknek. (A //pejoratív// latin szakszó, magyarul úgy mondhatnánk: lerontó, rosszalló. Alapja a latin //pejor// ’rosszabb’.) Figyelem: a pejoratív szavak ugyanazt a dolgot írják le, amiről egyébként lehetne semleges vagy akár elismerő szavakkal is beszélni. Ha maga a dolog objektíve kellemetlen vagy rossz, akkor a róla való beszéd nem pejoratív, hiszen nincs rajta mit lerontani: úgy rossz, ahogy van. Ha azt mondom: //A lerongyolódott foglyok vérhasban pusztultak el,// ebben nincs semmi pejoratív, ha egyszer így volt, így volt, ez semleges beszámoló — hogy a fényképészeti hasonlatnál maradjak, a kép sokkoló voltát nem a bravúros kamerahasználat, hanem a lefotózott tárgy adja. Sőt, az sem pejoratív, hogy //A sarokban bűzölgött a szar,// hiszen itt valóban fekáliáról van szó (más kérdés, hogy a //szar// szó használata illetlenség, számos helyzetben tabu, ám ez nem jelentéstani, hanem nyelvhasználati-társadalmi, azaz pragmatikai-szociolingvisztikai jelenség). Szerintem még az sem pejoratív használat, hogy //Mátrai projektje szar,// ez egyszerű metafora, egy haszontalan és rút dolog nevét használja föl egy másik haszontalan és rút dolog minősítésére.

Az olvasó már érzi, hogy engem igazán a //fráter// és a //perszóna// érdekel. Ezeknek a viselkedése ugyanis igazi nyelvi kérdés: objektíve, a külvilág felől semmi nem magyarázza, hogy a magyarban ezek a szavak csakis elítélő, lekicsinylő, azaz pejoratív értelemben használatosak, ráadásul — s ez még érdekesebb — sose önmagukban. //*Mátrai egy fráter! *A húga egy perszóna!// A csillaggal szokás szerint azt jelöltük, hogy ilyen mondatok nincsenek. Mindkettő eredetileg ártatlan latin szó: //frater// annyi mint ’fivér’, //persona// annyi mint ’személy’. A magyarban érdekesen alakult a sorsuk, ma objektíve csak ennyit jelentenek: ’férfi’, illetve ’nő’, ám csakis pejoratív kollokációban (szókapcsolatban), csak egy pejoratív jelző mellett használhatók, annak mintegy nyomatékot adva, a pejoratív stílust tovább mélyítve: //szemtelen fráter// (ugyanő máskor: demokratikus jogaiért bátran szót emelő férfi), //erkölcstelen perszóna// (ugyanő máskor: szerelmi életét a saját ízlése szerint, önállóan alakító nő). A //fráter// és a //perszóna// tehát „üresen pejoratívak”.

Ám bármily érdekes e két szó, a nyelv változik, s a //fráter// és a //perszóna// kikopott az élő nyelvhasználatból. Példáink mind irodalmi ízűek voltak. Létezik-e ma ilyen szó? Férfiakra mindenképpen: az //alak.// Ugyanúgy, mint a //fráter,// csakis pejoratív jelzővel állhat: //Mátrai egy öntelt alak, Egy szemtelen alak vissza mert pofázni, A főnök egy gerinctelen alak,// és így tovább. Nem használjuk az //alak// szót — legalábbis normális körülmények között — semleges vagy dícsérő értelemben, tehát nincs olyan, hogy *//Mátrai egy magabiztos alak,// *//Egy bátor alak vitába mert szállni,// *//A főnök egy diplomatikus alak.// (Vigyázzunk: a modern szlenges-kreatív nyelvhasználat éppen ezzel szeret játszani: a pejoratívat néha semlegesként alkalmazza és viszont. Innen van tehát az //imádnivaló alak, nagyon rendes alak, ez egy tisztességes alak// — ezek stílusjátékok, ugyanolyanok, mint a //rém érdekes, szörnyen élvezem, iszonyú bájos.//) Nőkre nem tudok ilyen „üresen pejoratív” szót, esetleg talán a //p*csa// ilyen, tehát //A főnöknőm egy gerinctelen p*csa//; //Mátrai húga egy erőszakos p*csa,// ám sokak szerint vitatható, hogy üres-e, azaz tényleg csak annyit jelent-e, hogy ’nő’. A szó férfi anatómiai pendant-ja, a //f*sz// nem tartozik ide, nem üresen pejoratív, annak önálló jelentése van: ’ostoba, ügyetlen, kellemetlen ember’, hiszen önmagában is használható: //Mátrai egy f*sz.//

A //fószer// és a //csávó// önmagukban nem pejoratívak, pozitív-negatív értelemben semlegesek, nyugodtan használhatjuk őket dícsérőleg is: //nagyon művelt fószer, tök karakán csávó,// ahogy pejoratív összefüggésben is: //öntelt fószer, nagypofájú csávó.// A következő példában húzzuk alá színessel a pejoratív, illetve a szleng szavakat, s figyeljük meg, hogy a kettő mennyire nem ugyanaz: //„Nem tűröm, hogy a lányom hozzámenjen egy istentagadó alakhoz!” — kiabálta a lelkész, mikor megtudta, hogy a lánya hozzá akar menni egy ateista fószerhez.//