== Nádasdy Ádám
=== Aztat is kelletett
=== Magyar Narancs, 2008/03/06

A rendelőintézetben egy bácsi hajolt le az ablakhoz, ahol be kellett nyújtani a dolgokat. „Vizelet?” — mondták az ablak mögül. A bácsi kicsit fölegyenesedett, és félig nekünk, a többi várakozónak mondta: „Aztat is kelletett hozni?” Egyszerű, szegényes ruhájú, öreg bácsi volt, talán őstermelő, és mindez nagyon régen történt, az ötvenes években, a rendelőintézetet még OTI-nak hívták. Mindenesetre akkoriban az iskolázatlan beszélők még sűrűn használták az //aztat// meg a //kelletett// alakokat. Ragkettőzés?

A jelenség, hogy egy ragozott szóhoz még egyszer hozzátesznek egy ugyanolyan értelmű ragot, vagyis kétszer jelölik ugyanazt a dolgot, nem ritka a világ nyelveiben. Itt van például az angol //children// ’gyerekek’, amely kétszer van ellátva a többesszám ragjával: egyszer az //-er// raggal, //child+er// (ez volt az eredeti, lásd német //Kinder//), majd az //-en// raggal, //child+er+en,// mely kicsit egyszerűsödve adta a mai //children// alakot. Híres még az olasz ’lenni’ ige: //essere,// ez a latin //esse// ’lenni’ szóból származik, ám az olaszok nem érezték eléggé infinitivuszosnak, s hozzátették a //-re// ragot //(es+se+re)// — most már boldogok, mert minden igéjük infinitivusza //-re// végű (//ama+re, fini+re// stb.). Van számos szó, ahol az első rag már nem ismerhető föl, mert elavult vagy más nyelvben keletkezett, ilyen a magyar //kekszek (cake+s+ek)// és //médiák (medi+a+k);// ezekben nem lehet duplán ragozásról beszélni (még ha sok laikus ezt is hiszi), mert az első rag rég a tő részévé vált.

Persze jegyezzük meg, hogy az iménti példákban, bár a jelzés kétszer van ott, a rag mégiscsak más: az angol ’gyerekek’ nem *//childerer,// az olasz ’lenni’ nem *//essese.// A magyar //aztat// és //kelletett// azért feltűnő, mert mintha ugyanaz a rag volna bennük duplán: az //aztat//-ban a tárgyrag //(az+t+at),// a //kelletett//-ben pedig — úgy tűnik — a múlt idő //(kell+et+ett).//

Mindez úgy került most elő, hogy Judit barátnőm ógörögöt tanít, s a görögben lépten-nyomon van ez. Például — mondja — Homérosznál előfordul az //etheléisi// igealak, azt jelenti, ’hogy ő akarjon’. Csakhogy az //etheléi// magában is ugyanezt jelenti (az //-éi// az ige kötőmód egyesszám 3. személyét fejezi ki), a //-si// hozzátétele teljesen fölösleges. Ám ez a //-si// számos más igealakban előfordul, az egyesszám 3. személyt (tehát az „ő” alakot) fejezi ki, ezért a görögök úgy érezték: tegyük hozzá ezt a //-si//-t, hadd legyen biztos, hogy „ő”. Így keletkezett a kétszeres jelölés: //ethel+éi+si.//

Judit diákjai rosszallóan csóválják a fejüket: micsoda szamárság ez az //etheléisi,// Homérosz is jobban odafigyelhetne, hogy mit ír, ugyanazt a dolgot kétszer jelölni, na hiszen! A tanárnő fölhívja a figyelmüket, hogy a magyarban is van //aztat// és //kelletett.// Az //aztat (eztet, őtet)// alakot mindenki ismeri, ám az utóbbi években a //kelletett// hallatán a fiatalok hitetlenkedve néznek rá: ezt nem ismerik. Judit hozzám fordult megerősítésért: ugye létezik ilyen szó, és ugye valóban példa a ragkettőzésre? Ó, igen, vágtam rá, remek példa, bár nagyon megritkult a használata, már csak idős, főleg vidéki beszélőtől tartanám elképzelhetőnek.

De valami nem hagyott nyugodni, és a barátaimnak is elővezettem a dolgot. Először rábólintottak, igen, a //kelletett//-ben a múlt idő ragja kétszer van kitéve. De aztán ők is elbizonytalanodtak: ha a második (a „fölösleges”) ragot lehagynánk, akkor csak //kellet// maradna; no de miféle múltidő ez, miért nem //kellett//? Ha kétszer volna múltidőbe téve, akkor logikusan *//kellettett// alakot várnánk, de ezt nem mondja senki. Aztán valakinek eszébe jutott, hogy ugyanezek a szubsztandard beszélők azt is mondják: //Ne kellessen várni.// Hogyhogy szubsztandard?! — mondta megbántva egy idősebb kolléga, és behozott egy Ady-kötetet: „ne //kellessen// idő előtt az Úr elé állni” (Álmodik a nyomor); „Kereste vagy nem kereste, De harcolni //kelletett//” (A harcok kényszerültje). Szóval nem is szubsztandard, csak régies. Megjegyzem, Ady is vidéki fiú volt. (Bár ezzel nem mondtunk sokat, hiszen a magyar költők kb. 1930-ig mind vidéki fiúk voltak.)

A dolog egyre gyanúsabb lett. Megnéztük az Értelmező Szótárt (1960), s ott — schwarz auf weiss — azt írják, hogy létezik //kelletik// ige, melynek jelentése „elkerülhetetlen, szükségszerű (hogy valaki tegyen valamit)”, vagyis a //kell// egyik jelentésével azonos. A szótár szerint népies, például: „A fiamnak ma el //kelletett// utaznia.” És ha mindez nem lenne elég, idéz Arany János öregkori verséből: „A tölgyek alatt vágynám lenyugodni, Ha csontjaimat meg //kelletik// adni” (A tölgyek alatt). Ilyen értelemben a //kelletik// csak egy másik igével együtt használatos, és csak egyesszám 3. személyben, tehát nincs *//én kelletem nekik// vagy *//ők kelletnek nekem// (míg olyan van, hogy //én kellek nekik, ők kellenek nekem//).

De miért különbözik a //kell// és a //kelletik//? Hiszen a jelentésük ugyanaz: //El kell utazni = El kelletik utazni.// Mire szolgálhatott az //-et-// elem meg az ikesség //(kell+et+ik)//? Nos, az //-et// képzőt régen „szenvedő” igéknél használták, annak kifejezésére, hogy nem valamely cselekvő csinálja, hanem úgy általában történik, fennáll. Ilyen volt a //tud+at+ik// (= ’köztudomású, tudni lehet’, például //Tudatik róla, hogy kormánypárti//), a //kér+ et+ik// (= ’az a kérés’), és barátunk, a //kell+et+ik// (= ’arra van szükség’). Ezeket ma már így nem használjuk, csak iktelen igeként, műveltető szerkesztésben: //tudatja velünk, kéreti magát// (= ’eléri, hogy kérjék’), //kelleti magát// (= ’odahat, hogy kelljen, hogy igényeljék’).

Azonnal fölhívtam Juditot és elnézést kértem: a //kelletett// egyáltalán nem ragkettőzés, csak nekünk, mai városi beszélőknek hangzik úgy, különösen, mert csak olyanok szájából halljuk (vagy hallottuk régebben), akik az //aztat//-féléket is mondják, ami tényleg ragkettőzés. A //kelletik// ige ragozása (persze csak a számára nyitva álló egyesszám 3. személyben) megfelel bármely //-et// végű ikes igéének, pl. //születik/szülessen/született = kelletik/kellessen/kelletett.// Vagyis teljesen szabályos.