== Nádasdy Ádám
= Belföld és külviszony
=== Magyar Narancs, 2003/02/13

Ha itt lehetne táblázatokkal bűvészkedni (de jó volna! Meg ábrák!), bemutatnám, milyen remek párhuzamot alkotnak a magyar ragok az alábbi példákban: //(1a) dobozba — (1b) dobozban — (1c) dobozból,// továbbá //(2a) dobozra — (2b) dobozon — (2c) dobozról,// valamint //(3a) dobozhoz — (3b) doboznál — (3c) doboztól.// Az (a) mindegyik csoportban a közeledést fejezi ki (hová?), a (b) az ottlétet (hol?), a (c) a távolodást (honnan?). Sajnos a ragok alakja ezt nem tükrözi logikusan, bár nyomokban mutatkozik valami: a (c) mindenütt //-ól//-ra végződik, az (1) minden tagja //b-// vel kezdődik (és másutt a //b-// nem fordul elő). Ez azonban nem elég egy igazán analitikus rendszerhez, ami mondjuk így nézne ki: //dobozba–dobozban–dobozból, dobozra–dobozran–dobozról, dobozha–dobozhan–dobozhól.// Hát, semmi sem tökéletes, a nyelvek meg pláne nem: van is logikájuk meg nincs is. Magyarán: a fenti háromszor-hármas csoportosítást döntően a jelentés alapján állítottuk föl.

Ráadásul jegyezzük meg, hogy a természetes beszédben az (1b) már jóideje egybeesik az (1a)-val, tehát //A dobozba dugtam = A dobozba maradt.// (Ez utóbbinál csak a helyesírás — no meg az azt „hangzósító” irodalmias kiejtés — őrzi a régi különbséget az //-n// odatételével.) Ám az ilyen feszesen zárt rendszerek (ahol mind a háromnak megvan mind a hárma) működését nem csorbítja, ha két elemük véletlenül egybeesik: a rendszer arányossága továbbra is fenntartja az illető kategóriát, mintegy „üresben”. Vagyis a mai magyarban az (1b) kategória nem tűnt el, csak éppen azonosan valósul meg az (1a)-val. Az ilyen üresen megvalósuló, a rendszer által életben tartott kategóriákra számos példa van. A magyar igék például gondosan párhuzamba állítják a //látok egy házat//-féle ragozást (ún. „alanyi” ragozás) a //látom a házat//-félével (ún. „tárgyas” ragozás). Ennek az alanyi–tárgyas párhuzamnak a feszességét nem csorbítja, hogy a múlt időben az „én” alakban a kettőt soha nem lehet megkülönböztetni: //láttam egy házat = láttam a házat, kezeltem egy nőt = kezeltem a nőt,// stb. Vagy például a latinban minden főnévnek van tárgyesete (//lupus// „farkas”, //lupum// „farkast”), s ezt nem gyengíti az a „vakfolt”, hogy a semleges nemű főneveknél a kettőt soha nem lehet megkülönböztetni (//verbum// „szó = szót”).

Szóval a nyolcról bebizonyítottuk, hogy kilenc (ahogy az írás is igyekszik mutatni). A hagyományos nyelvtan az (1)-es csoportot „belviszonyragoknak” nevezi (mert itt mindig a doboz belseje van érintve), míg a (2–3)-as csoportokat „külviszonyragoknak” (mert itt nincs érintve a doboz belseje). A háromszor három kategóriát a nyelv kihasználja, amin azt kell érteni, hogy oppozíciót (szembenállást) alkotnak: ha az egyik helyett a másikat tesszük oda, más értelmű mondatot kapunk: más a //dobozban,// a //dobozon,// és a //doboznál.// (Ábra: három sajt, egyikben „-ban”, másikban „-on”, harmadikon „-nál” felirat.)

Van azonban egy különös eset, amikor az (1)-es és a (2)-es, azaz belviszony és külviszony között nincs választási lehetőségünk: amikor földrajzi nevet használunk helyhatározóként: //Sopronba/-ban/-ból,// de nincs //*Sopronra/-on/-ról,// és megfordítva: //Pestre/-en/-ről,// de nincs //*Pestbe/-ben/-ből.// (A (3)-as csoportot ez az egész nem érinti, az mindegyikkel a szokott módon használható: //Soprontól, Pesttől// — úgy látszik, ez még „külebb” viszonyt fejez ki.) Nehogy félrevezessek valakit: a csillag az előbbi alakoknál nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincsenek, csak azt, hogy önálló helyhatározóként nincsenek. Hiszen az jó, hogy //Sopronon kérte számon, Sopronról beszélt, beleunt Pestbe,// stb.

Látjuk, hogy bizonyos földrajzi nevekkel a belviszonyragok, másokkal a külviszonyragok kötelezőek, ám a jelentésen ez nem változtat: a //Sopronban lakik// ugyanazt mondja, mint a //Pesten lakik.// A két rag most nincs oppozícióban, hiszen nem fejeznek ki mást és a beszélő nem is választhat szabadon köztük. Az ilyen esetet nevezi a nyelvészet „semlegesülésnek” (neutralizációnak), amikor két egyébként önálló elem úgy viselkedik, mint egymásnak a hiányzó fele. Ami Sopronnak a //-ban,// az Pestnek az //-on.// (Ábra: egy félbevágott sajt, egyik felében „-ban”, másikban „-on” felirat.)

A földrajzi neveknél tehát a magyar nyelv nem értelmezi a bel- és külviszony fogalmát (ez talán érthető is: vagy ott vagyok, vagy nem, Sopronnak nincs belseje, mint egy doboznak). De vajon mi határozza meg, hogy melyik névvel melyiket használjuk? (Szakszóval: mi a két ragcsoport eloszlása, disztribúciója?) A dolog meglepően bonyolult.

Először is: külföldi helynevekkel mindig a belviszonyt használjuk, tehát //Bécsben, Norvégiában, Bukarestben, Belgrádban, Írországban,// nem *//Bécsen// stb. A belföldi helynevekkel viszont döntően a külviszony használatos: //Pesten, Dorogon, Makón, Magyarországon, Csongrádon.// A „belföldiség” itt hagyományosan értendő, s nem esik egybe a mai politikai határokkal: //Désen, Zilahon, Eszéken, Munkácson, Rozsnyón, Szabadkán, Felsőőrön.// Érdekes, hogy a kisebbségi magyarok olykor kiterjesztik a külviszonyt az utódállam (tehát hazájuk) távolabbi részeire: //Pristinán, Cetinjén, Galacon, Pitestin.// A „belföldi” nevekkel egy fontos alszabály van: ha a név orrhangra (//m, n, ny//) végződik, akkor a belviszony kötelező: //Sopronban, Velemben, Párkányban, Zólyomban, Szászrégenben.// Erre nincs semmiféle értelmes magyarázat. (Hja, a nyelv végtelen gazdagsága…) Utolsó szabály: a tájegységek, megyék neve mindig belviszonnyal megy: //Somogyban, Gömörben, Csíkban, a Nyírségben, Erdélyben.//

Eddig tehát minden világos, vesd össze például //Belgrádban// (mert külföld), //Csongrádban// (ha megye), //Csongrádon// (ha város, mert belföldi nem-orrhangra végződő). Néhány rendhagyó kivétel van, ahol „belföldi” nem-orrhangvégű név belviszonyragokat kap: //Győrben, Ercsiben, Egerben, Nagyszombatban, Csíkszeredában, Brassóban.// A //-város// végűek nyilván azért kapnak //-ban// ragot, mert bennük maga a //város// főnév érvényesül (//Dunaújvárosban//), de akkor nem tudom, miért nem érvényesül ugyanígy a //-falu,// azaz miért //Leányfalun,// ha egyébként //a faluban.// (Az nem vigasztal, hogy van //falun,// hiszen van //városon// is!)

A szigetek szépen mutatják a nyelv és a világ közti különbséget: hogy mi sziget és mi nem, azt a nyelv dönti el, ugyanúgy, mint hogy mi belföld és mi külföld. //Cipruson, Grönlandon, Szardinián, Új-Zélandon,// mert ezek csak szigetek; de //Szicíliában,// mert az ország! (Ábra: a füstölgő Etna.)