== Nádasdy Ádám
= Bizalmas diszharmónia
=== Magyar Narancs, 2005/10/06

A magyar nyelv egyik jellemzője a magánhangzó-harmónia: //bokrotok, fejetek, tökötök.// A szón belül vagy mindegyik magánhangzó az //a-o-u// csoportba tartozik (ezek a „mélyek”) vagy az //e-i-ö-ü// csoportba (ezek a „magasak”). Az elnevezések igazából metaforák, nincs logikus alapjuk, ráadásul a //mély// szó éppen magas, a //magas// szó viszont mély magánhangzókat tartalmaz. Valójában a különbség a képzés helyében van: a „mélyeket” //(a-o-u)// a száj hátsó, a „maga­sakat” //(e-i-ö-ü)// a száj elülső részében képezzük.

A harmónia a magánhangzóknak elölség szerinti összhangja. Két módon nyilvánul meg. Egyrészt a tövekben (azaz a toldalék nélküli, „pucér” szavakban); ezek általában vagy csupa „mély” magán­hangzót tartalmaznak, pl. //háború, poloska, apartman, gubó//; vagy csupa „magasat”, pl. //fekete, vitéz, köszörű, pedikűr.// A harmóniának ez a tőbeli megnyilvánulása a hangrend, így vannak mély hangrendű szavak //(háború)// és vannak magas hangrendűek //(köszörű).// Másrészt megnyilvánul a harmónia a toldalékokban, melyeknek általában két-három változata létezik, hogy harmonizálni tudjanak a tővel, pl. a //-HOZ// ragnak három változata van //(-hoz/-hez/-höz)//: //bokrotokhoz, fejetekhez, tökötökhöz.// A harmóniának ez a toldalékbeli megnyilvánulása az illeszkedés. Említsük meg, hogy a „magas” csoporton belül van egy alcsoport, az //ö-ü,// ezek a „kerek” magánhangzók. Ha a tő utolsó magánhangzója kerek, akkor a toldalék is a kerek változatát veszi föl //(-höz),// már ha van neki ilyen változata. (A //-BAN// ragnak például nincsen.)

A toldalékharmónia (tehát az illeszkedés) erős szabály a mai magyarban: betartja művelt és műveletlen, használjuk régi és új, öröklött és kölcsönzött szavak toldalékolásánál. Ingadozás vagy kivétel legföljebb akkor adódik, ha a tő maga diszharmonikus, azaz kevered­nek benne mély és magas magánhangzók. Ilyenkor az utolsó magánhangzó számít, ahhoz illeszkednek a ragok: //sofőr-höz, nüansz-szal, generál-ás, október-ben.// Szabályos kivétel ezalól az //i// és az //é//: ezek úgynevezett „átlátszó” hangok, ha van előttük másik magánhangzó, akkor ahhoz fog illeszkedni a rag, tehát a harmónia-szabály az //i, é// fölött „átugrik”, mintha ők ott se lennének: //papír-hoz, kuplé-hoz, marék-hoz, konflis-hoz.// (Van még egy rendhagyó kis csoport, az antiharmonikusak: //híd-hoz, nyír-juk, cél-hoz// stb.)

Ezzel szemben a tőbeli harmónia (tehát a hangrend) távolról sem érvényesül ilyen erősen, sőt, szabálynak nem is nevezhető, inkább csak jellegzetessége a magyar szókincsnek. Rengeteg magyar szóban keverednek a magas és mély magánhangzók. Az //i, é// — minthogy átlátszó — oly gyakran keveredik mélyekkel, hogy őket (jóllehet hangtanilag magasak), érdemesebb semlegesnek tekinteni: így a //papír, béka, kuplé, marék, konflis, árgyélus// sima mély hangrendű szavak. Az //e// kevésbé gyakran, de azért számos szóban keveredik mély magánhangzókkal, pl. //szonett, kábel, sóder, tetovál, pedellus// — ezeket már tekinthetjük diszharmonikusnak, azon az alapon, hogy a ragjaik gyakran magasak: //Ágnessel, októberben, tandemhez,// vagyis az //e// itt nem semleges, őhozzá illeszkedik a rag. A legritkábban az //ö, ü// keveredik mélyekkel: //sofőr, nüansz, attitüd, amőba, bürokrata, ökumenikus.// Ez utóbbi fajta már feltűnően diszharmonikus, mert az //ö, ü// hangoknak mélyekkel való elegyítése szokatlan a magyarban.

A magánhangzó-diszharmónia idegenes hangulatot sugall, lévén az ilyen szavak többnyire idegen eredetűek. A környező nyelvekben harmónia nincs: német //Mutter// (anya), jiddis //sábesz// (szombat), szlovák //povedál// (mondtam), cigány //murdel// (meghal). Ezt a magyar nyelv ki is aknázza: különösen a szlengben, a bizalmas vagy tréfás nyelhasználatban sok esetben direkt hozunk létre diszharmóniát. Magas hangrendű szavakhoz //a, ó// tartalmú becéző-szlengesítő képzőt teszünk, pl. //kégli — kéró, Ferenc — Feró, fekete — feka, Péter — Petya, szemét — szenya, geci — genya, genyó.// Érdekes a //zsernyák// ’rendőr’ alakulása: alapja a //zsaru,// melyből a várható alak *//zsarnyák// lenne; ez azonban nem diszharmonikus, ahogy egy bizalmas szóhoz illene, ezért az első magánhangzót „odébblökjük”, hogy megteremtődjön a diszharmónia a két magánhangzó között. Ugyanez a mechanizmus (fordított előjellel) érvényesül az //-esz// végződésű szavakban: //pálesz// (pálinka), //kolesz// (kollégium), //Károly — Karesz, alkesz// (alkoholista). Az //ö, ü// azonban nem vesz részt ezekben, mert velük már túlzot­tan diszharmonikus lenne a szó: a //Gyöngyvér// nem *//Gyöngya,// a //Tünde// nem *//Tündó.//

A bizalmas célú szándékolt diszharmónia szép esetei a magas magánhangzós tövű, de //-ol// végű igék, pl. //gründol// (alapít), //dekkol// (lakik), //lejmol// (kölcsönkér), //síbol// (sikkaszt), //überol// (felülüt; ez létezik harmonikusan is: //überel//), //tapperol// (fogdos), //becsekkol// (reptéren jegyét kezelteti), //beslisszol// (beoson), //elpaterol// (félreállít), //rejszol// (maszturbál), //smírol// (kártyában nagy lapokat játszik ki), //befírol// (rászed), //elpénecol// (elvét, tönkretesz), //lébol// (nagylábon él, költekezik), //markecol// (leitat és kirabol), //hóhmecol// (okoskodik), //kiszasze­rol// (kiszimatol, kitalál), //besuszterol// (bedug), //gönnol// (javát akarja vkinek). Ezek egy része ma már elavult, ez a képzésmód kb. 1880–1950 között dívott. A tő mindig idegen eredetű, általában német //(gründ-)// vagy jiddis //(hóhmec-)//; ezt a két forrást nem mindig lehet szétválasztani, lévén a jiddis a német nyelvnek zsidók által beszélt változata. Akad angol is, pl. //csekk-// az angol //to check// ’ellenőriz’ szóból.

Fontos jellemzőjük e szavaknak, hogy tövük nem használatos magyar szóként; nincs //*gründ, *lejm, *síb, *über// stb. Igaz, létezik //csekk, dekk, suszter,// csakhogy azok a magyarban egészen más jelentésűek, nem vonhatók ide. Ha valamely tő magyar szóként is használatos, akkor szabályosan harmonikus a toldalékolás: //skicc-el, index-el, smink-el, bridzs-el, cset-el.// Rendhagyó ellenpéldák persze vannak: //spriccel, menedzsel, kibekkel// (átvészel), //dinsztel// (párol), //printel// — a fentiek alapján várható *//spriccol,// *//menedzsol,// *//kibekkol,// *//dinsztol,// *//printol// helyett.

Egy kicsi csoportban az elölségi harmónia megvan ugyan (magas–magas), de a toldalék az //e// helyett váratlanul a kerek //ö// hangot mutatja: //stíröl// (bámul), //simföl// (szid), //keccsöl// (cipekedik), //belefeccöl// (belead, beruház), //fölstenkeröl// (erőt önt vkibe). Ezzel a kis rendhagyó­sággal jelzik: kérem, mi is bizalmasak vagyunk.