== Nádasdy Ádám
= Felülkerekedő hangsúlyszabályok
=== Magyar Narancs, 2004/11/18

Minden nyelvben vannak olyan erőszakos szabályok, melyek a rendes szabályokat maguk alá gyűrik és magukhoz ragadják a vezetést. Úgy is mondhatjuk, hogy felülkerekednek a rendes szabályokon, ezért „felülkerekedő” szabályoknak nevezzük őket. Vegyünk egy példát a hangsúlyozásból. A magyarban — mint a nyelvekben általában — a teljes jelentéssel bíró szavak (a lexikális szavak, vagyis főnevek, igék, ilyesmik) hangsúlyosak. Abban a mondatban, hogy //Mátrai napozott a forró sziklán,// egyedül az //a// névelő nem hangsúlyos (mert nem lexikális szó, hanem funkciószó), a többiek igen. Jelöljük a hangsúlyt csupa nagybetűvel, hogy ily módon lekottázhassuk a kiejtést: //MÁTrai NApozott a FORró SZIKlán.// Az alapszabály, a „gyári beállítás” tehát az, hogy a lexikális szavak, így az igék is, hangsúlyosak: //NApozott.//

Ezen azonban felülkerekedik a tagadó hangsúlyozás szabálya: //MÁTrai NEM napozott a FORró SZIKlán.// Ha tagadószó van az ige előtt, akkor az ige — bármilyen hosszú, bármit jelent, bármilyen alakban van — elveszíti hangsúlyát: //NEM él PESten; NEM igyekezett MEGfelelni; hogy NE polimerizálódhassanak a VEgyületek.// Ezekben az ige „csüggő” helyzetbe kerül (szakszóval: enklitikus lesz), mintegy a tagadószóhoz simul és azzal egy szónak hangzik. Ezért van, hogy a kevésbé műveltek, akik a szóhatárokat nem az iskolában tanult logikával, hanem természetes füllel igyekeznek megállapítani, gyakran egybeírják a tagadószó + ige kapcsolatot: //„nemakarok menni”, „nemtudta megmondani”, „netessék haragudni”.// Az ő eljárásuk is logikus, mert azt a szabályt alkalmazza, hogy ha egy magyar szó hangsúlyos, akkor a hangsúlynak az első szótagra kell esnie, következésképp a hangsúlytalan szótagoknak még az előző szóhoz kell tartozniuk. A //vörös+bor, győzelem+ittas// alakulatokban a //bor, ittas// elem hangsúlytalan, s így nem önálló szó, hanem az előző szóhoz tartozik, amit a helyesírás egybeírással jelöl is: //vörösbor, győzelemittas.// Az iskolázatlan író jól látja, hogy a magyarban jogosítatlanul nem lézenghetnek hangsúlytalan szótagok a mondatban. Kétféle jogosítása van a hangsúlytalanságnak: ha az illető szó funkciószó //(a, hogy, én),// vagy ha az előző hangsúly által megkezdett szóba tartozik //(vörösbor, győzelemittas).// E gondolatmenet szerint a //nem+akarok, ne+tessék// is egy szónak tekinthető.

A //nem+akarok, ne+tessék// típusúak különírása a magar helyesírás megalkotóinak döntése: ők úgy döntöttek, hogy a helyesírás itt ne vegye figyelembe a felülkerekedő hangsúlytörlő szabályt s két szónak írja az egyetlen szónak hangzó kapcsolatot: //nem akarok, ne tessék.// Érdemes megjegyezni, hogy a cseh helyesírás az ellenkező utat követi: a cseh nyelvben ugyanúgy törlődik az igék hangsúlya tagadószó után, mint a magyarban, ám a csehek egybeírják a //ne// tagadószót az igével, pl. //nevím// ’nem tudom’, //cvlovecve nezlob se// ’ember, ne mérgelődj’. A helyesírások kialakulása, összevetése azonban — mint ebből is látjuk — inkább kultúrtörténet, mint nyelvészet. A magyar és a cseh igehangsúly-törlő szabály attól nem lesz más, hogy a helyesírási tradíciók éppen az ellenkező megoldást választották.

Felülkerekedő szabály még az, hogy az igekötő (mely mindig hangsúlyos), a tagadószóhoz hasonlóan törli az utána álló ige hangsúlyát: //PISZkál// de //MEGpiszkál, KAtalogizál// de //BEkatalogizál, ver// de //AGYONver, FOgom// de //ÁT fogom küldeni, SZErette// de //EL szerette volna kérni.// Jegyezzük meg, hogy a magyar helyesírás az utóbbi kettőnél — ismét figyelmen kívül hagyva a felülkerekedő hangsúlytörlő szabályt — logikai okokból külön írja az igekötőt az utána álló igétől: //át fogom, el szerette,// miáltal úgy tesz, mintha itt a //fogom, szerette// igéken hangsúly volna (azaz mintha nem az előző szóhoz simulnának).

A legérdekesebb ilyen szabály a //majd// szóval kapcsolatos. Ha ezt a szót ’majdnem, jóformán’ értelemben használjuk, akkor ő maga hangsúlyos, viszont törli az utána álló igekötő hangsúlyát: //Amikor HALlotta, MAJD elHÁNYta magát. Szegényt MAJD agyonVERték. ÚGY HÍzelgett, MAJD beléjük BÚJT.// (Figyelem: mindez nem érvényes akkor, ha a //majd// szót ’ezután, hamarosan’ értelemben használjuk. Itt a szokásos hangsúlyozást találjuk, vagyis az igekötő hangsúlyos, az ige nem: //Böfögött, majd ELhányta magát// = ’ezután’. //KÖrülfogták szegényt, majd Agyonverték// = ’hamarosan’.)

Azért szokatlan ez a ’majdnem’ értelmű //majd//-szabály, mert az igekötő egyébként mindig hangsúlyos szokott lenni. Ráadásul itt az ige maga hangsúlyt kap //(HÁNYta, VERték, BÚJT),// jóllehet igekötő után áll, s így a fentebbi szabály értelmében hangsúlytalannak kéne lennie. A hangsúlyozás tehát a ’majdnem’ értelmű //majd// után a megszokottnak éppen a fordítottja: a várható //ELhányta// helyett //elHÁNYta, Agyonverték// helyett //agyonVERték, BEléjük bújt// helyett //beléjük BÚJT.//

De mi történik akkor, ha nem igekötős ige áll a //majd// (= ’majdnem’) után? Hogyan fejezzük ki azt, hogy ’olyan ideges volt, hogy jóformán ordított’? Most jön a meglepetés: ezt nem lehet //majd//-dal mondani, nincs olyan, hogy //*Olyan Ideges volt, hogy MAJD ORdított.// Vagy kell közé egy igekötő //(…MAJD rámORdított, …MAJD felORdított),// vagy be kell szúrni a //-nem// szócskát: //…MAJDnem ORdított.// Igekötőtlen ige előtt tehát ebben az értelemben nem lehet használni a //majd// szót, csak a hosszabb //majdnem// alakot: //…MAJD elSÍRta magát = …MAJDnem SÍRT.// Úgy látszik, ez a //majd// megköveteli, hogy az utána jövő elem hangsúlytalan legyen, s az azutáni legyen hangsúlyos: „//majd// + hangsúlytalan + hangsúlyos”, vagy ritmizálva: „//MAJD// + ti + TÁ”. Mivel az ige első szótagja a magyarban nem lehet hangsúlytalan, nincs olyan megoldás, hogy *//…MAJD orDÍtott;// a *//…MAJD sírt// pedig végképp rossz, mert hiányzik a harmadik elem. A //majd// után vagy a //-nem// elem, vagy az igekötő kénytelen kitölteni a hangsúlytalan helyet — pedig a tagadószó is, az igekötő is szigorúan hangsúlyt kívánna a magyarban. De az erőszaknak engedni kell.