== Nádasdy Ádám
= Foto és fotó
=== Magyar Narancs, 2006/11/16

Ha két dolog egymás mellé kerül, viselkedésük a „társ” fényében gyakran módosul. Ilyen a fizikában a gravitáció (a Föld vonz engem, én lököm a Földet), a biológiában a szimbiózis (a fa hullatja a levelét a gombának, a gomba rohasztja az avart a fának), hogy az emberi társadalomról ne is beszéljek. A nyelvben is van „társérzékenység”. Pédául a //katona// szóban a szóvégi //a// gyakran //á//-ra vált, ha valamilyen elem járul hozzá, azaz ha társat kap: //katoná+t, katoná+tól, Bem katoná+i.// Tegyük mindjárt hozzá, hogy ez nem minden esetben érvényes: néha nem történik semmi: //katona+ság// (nem //*katoná+ság//), //katona+i attasé//(nem *//katoná+i attasé//) — ez a végződésen múlik: némelyik kiváltja, némelyik nem váltja ki. Ám sohasincs változás az ilyenekben: //katona+tiszt// (nem *//katoná+tiszt//), //katona+zene// (nem *//katoná+zene//). Itt ugyanis minden elem önálló //(katona, tiszt, zene),// vagyis ezek összetett szavak és nem egy szó toldalékolt alakjai, mint az előbbiek.

Úgy tűnik, ha a két elem önálló (azaz összetett szóval van dolgunk), akkor sosem érzékenyek egymásra, míg ha egy szóhoz önállótlan elemek, toldalékok járulnak, akkor többnyire igen. Még egy példa: //szeder+nél// de //narancs+nál//: vagyis a toldalék érzékeny a tőre, harmonizál vele. Viszont nincs harmónia abban, hogy //szeder+lé, narancs+lé// (nem *//narancs+lá//), mert a //lé// szó, mint összetételi tag, érzéketlen a vele összekapcsolt szó magánhangzóinak színezetére.

A magyarban az összetett szavak első tagja csak kisebb, hangtani módosulást szenvedhet; formailag megőrzi önállóságát. Arra gondolok, hogy //fog+sor// ejtsd [foksor], //lak+bér// ejtsd [lagbér], vagyis a két találkozó hang közül az egyik ilyenkor módosul: //fog > fok, lak > lag.// (Ezt a módosulást — a neve zöngésségi hasonulás — a magyar helyesírás nem jelöli.) De mindez csak hangtan. Némely nyelvben viszont az összetétel első tagja ennél komolyabb, formai változást is mutat. Vegyük a németet. //Planung// ’tervezés’ és //Komitee// ’bizottság’; ám az összetett szó már //Planungs+komitee// ’tervbizottság’ (és nem egyszerűen *//Planung+komitee//), holott a //Planung// szónak egyébként nincs és nem is lehetne *//Planungs// alakja. A német ezzel a külön alakkal jelzi, hogy valami, ami egyébként önálló szó //(Planung)// most összetételi előtagként működik //(Planungs-).// Ilyen az orosz is: //ruka// ’kéz’, //pisz// ’ír(ás)’, de a ’kézirat’ már //ruko+pisz// (és nem *//ruka+pisz//), holott a ’kéz’ szónak egyébként *//ruko// alakja nincs, ez csak így, összetételi előtagként létezik. S végül ilyen a görög, ahol a szavak többnyire ugyancsak //-o// végződést kapnak, ha összetétel első tagjaként szerepelnek, pl. //deino// s ’rémisztő’ és //sauros// ’gyík’ = //deino+sauros// (magyar //dino+szaurusz//); de gyakran ennél nagyobb változást is mutatnak, pl. //hydór// ’víz’, előtagként //hydro-// (magyar //hidro+terápia//’vízgyógymód’); vagy //phós// ’fény’, előtagként //phóto-// (magyar //foto+gráfia// ’fényírás, fényképezés’). Sok ilyen görögös összetétel kering Európában, sőt ezek mintájára újabban is képeztek hasonlókat, pl. //terminus// ’szakszó’ + //lógia// = //termino+lógia//; //dák + román = dáko+román// (nem *//dákóromán//!); //szláv + phil(os) = szlavo+fil// ’szlávbarát’ stb.

Rengeteg került be mint jövevényszó a magyarba is. De mit csinál velük a magyar nyelv, amelytől idegen az összetételi előtagok ilyesféle alakváltoztatása? Hiszen a magyarban hiába van pl. //bokor/bokr+ot,// az összetételben nem a megváltozott //bokr-// alakot, hanem az önállót használjuk: //bokor+ugró// (nem *//bokr+ugró//), ugyanígy //hó+eke// (és nem *//hav+eke//), stb. Nos, a magyar egyetlen szónak kezeli a görögös összetételeket (//dinoszaurusz,// stb.). Ezt azzal bizonyíthatjuk, hogy a középső //-o-// rövid. Ha ugyanis a magyar az első elemet önállónak tekintené, akkor muszáj volna az //-o-// nak hosszúnak lennie, hiszen a magyarban a szóvégi //o// mindig hosszú. Vegyük észre, hogy pontosan ez történik akkor, amikor egy-egy ilyen összetételből elhagyjuk a második tagot, s az elsőt önállóan kezdjük használni: //dinó, fotó, autó// (< //auto+mobil// ’önmozgó’), //diszkó// (< //diszko+téka// ’lemeztár’), //technó// (//techno// + //lógiai// ’gépies’).

Érdekes kettősség adódik ebből a magyarban. Ha az eredeti görög-tudományos értelemben használjuk az illető szót (vagyis ilyenkor: félszót), akkor az //o// rövid: //auto// + //mobil//; de ha magyar szóként tesszük össze valamely más magyar szóval, akkor — mint bármely önálló szóban — a szóvégi //o// hosszú: //autó// + //mentő.// A fényérzékeny kapcsoló neve //fotocella,// viszont ha egy kolostorban van egy helyíség, ahol fényképeket hívnak elő, az a //fotócella.// Ugyanígy van //metropolisz// de //metrópótló, afroázsiai// de //afrófrizura.// Ha átvenné a hatalmat egy szűk réteg, akik a malac filmekből élnek s ezeket rákényszerítik a többségre, ők lennének a pornokrácia. Viszont ha a hölgyek ilyen filmekben is képesek megőrizni valami finom bájt, akkor van bennük pornógrácia.

Így már föltűnik, mennyire rendhagyó a ’fényképező ropirter’ jelentésű szó, ugyanis benne az előtagot rövid //o//-val ejtjük: [fotoriporter], mintha a riportert a fény késztetné működésre — gondoljunk a //fotocella, fotográfia, fotoirritáció// (’fényérzékenység’) szavakra egyfelől, illetve a //fotómúzeum, fotóalbum, fotógrafika// (’fényképből készült grafika’) szavakra másfelől. A helyesírási tanácsadó így írja: „fotóriporter” — ami logikus, nem is kifogásolom, hiszen a helyesírás gyakran inkább a logikát, mint a kiejtést tükrözi. De vajon mondja valaki hosszú //ó//-val?

S végül mi a helyzet az újkeletű //bio// szóval, melynek jelentése ’vegyszerek nélkül termelt élelmiszer’? Mint önálló szónak, ejtése csakis hosszú //o//-val lehet, tehát [bió] (mint mondjuk //dió//); „tessék mondani, ez a dió bio”? (Írásban mindig röviddel látom.) De vajon hogyan ejtjük összetételi előtagként: [bióbolt] vagy [biobolt]? Kérem, próbálják ki egy példán: egyforma-e a harmadik hang a //biológus// és a //biolóhús// szavakban?