== Nádasdy Ádám
= Ika és ikus
=== Magyar Narancs, 2005/12/01

A latinban voltak nyelvtani nemek. Az //-us// végződés rendesen a hímnemű főneveket jelölte (pl. //globus// ’golyó’), az //-a// végződés a nőneműeket (pl. //terra// ’föld’), az //-um// a semlegeseket (pl. //punctum// ’pont’). Néha ugyanazt a szót lehetett hím- és nőnemű irányba „hajlítani”, pl. a hímnemű //lupus// mellett (mely általában a farkast, avagy konkrétan a kanfarkast jelölte) lehetett nőstényfarkasról beszélni: //lupa.// Ugyanígy tettek a régi római vezetékneveknél, pl. //Julius,// ha férfi viselte a nevet, és //Julia,// ha nő. A latin melléknevek is idomultak ahhoz a főnévhez, amelyhez épp kapcsolódtak: //globus magnus// ’nagy golyó’, //terra magna// ’nagy föld’, //punctum magnum//’nagy pont’.

Vegyük a latin //musica,// vagyis ’muzsika’ szót: ez eredetileg nőnemű melléknév, azt jelentette: ’zenei, zenével kapcsolatos’. De miért nőnemű? Azért, mert kimondatlanul mellé gondoljuk az //ars// ’mesterség, művészet’ szót, mely nőnemű; tehát //ars musica// ’zenei mesterség’. (Eredetileg az egész a görögből jön, és tulajdonképpen a múzsákkal kapcsolatos mesterséget jelenti: //Musa// főnév — //musica// melléknév, de ez most túl messzire vezetne.) Azt az embert, aki ilyen mesterséget űzött, //musicus//-nak, vagyis muzsikusnak nevezték, vagyis a szó végét egyszerűen átalakították hímneművé.

Ez a szóalkotási eljárás aztán népszerű lett Európában, s a magyarban is számos szópárt használunk, melyben az //-ika// valamilyen szakmát, tevékenységet jelöl, az //-ikus// pedig azt az embert, aki űzi. Például: //muzsika/muzsikus, fizika/fizikus, grafika/grafikus, politika/politikus, optika/optikus, intrika/intrikus,// és különösen bőven vannak ilyenek az egyes szakmák belső zsargonjában: //metodika/metodikus// (módszertan és annak tanára, szakembere), //szcenika/szcenikus// (díszlettervezés és szakembere), stb., szinte bármely //-ika// szakmából képezhető //-ikus// szakember. Mivel a magyarban nincsenek nemek, a nyelv érzéketlen arra, hogy az //-us// a latinban férfit jelöl, s így vidáman használjuk ezeket nőkre is: Ibolya ugyanúgy politikus, mint Viktor, és Boglárka ugyanúgy grafikus, mint Levente.

Vannak azonban //-ika/-ikus// párok, ahol a magyar használat, a közmegegyezés más jelentést tulajdonít a szópár valamelyik tagjának. A //kozmetika/kozmetikus// párból az első nemcsak magát a szakmát jelölheti //(Lám, mikre képes a kozmetika),// hanem — sőt elsősorban — a telephelyet, helyiséget is //(A sarkon van egy kozmetika).// Az ilyesmit érintkezésen alapuló névátvitelnek (metonímiának) hívjuk; ilyen történt az //italmérés// szóval //(Italmérés közben tartóztatták le; Egy italmérésben ismerkedtek meg)//; de ugyanez volt a //kupleráj// kifejezéssel is, mely eredetileg magát a mesterséget, tevékenységet jelenti (német //Kupplerei// ’kerítés’, ’pároztatás’), s ebből vivődött át a jelentés — már csakis a magyarban — a telephelyre. Még furcsább a //patika/patikus:// az //-ika// itt csakis a boltot jelenti, sosem a mesterséget. Ám gondoljunk bele, hogy a //patika// eredetileg nem //-ika// végű szó, hiszen a latin-görög //apotheca//-ból (’raktár, lerakat’) származik — a furcsa az, hogy ebből is //-ikus// képzővel gyártja a magyar a szakembert.

Hasonló a helyzet a //krónika// esetében: ez nem tevékenység, hanem egy konkrét dolog; és a //krónikus// nak — a mai magyarban — ehhez semmi köze, hiszen ’tartós, huzamos’ bajra, betegségre mondjuk (a szakembert másképp fejezzük ki: //krónikás//). Hasonló a //kritika,// mely ugyancsak egy konkrét — leírt vagy elmondott — bírálatot jelent, nem a tevékenységet (nem szoktuk azt mondani, hogy //Beleunt a kritikába és elment sportriporternek//), viszont a //kritikus// a szakembert jelöli, ahogy azt várjuk. (Más jelentése is van, pl. //kritikus pillanat//’válságos, döntő’, de ez ne zavarjon minket; nagyon sok szónak van más jelentése is.)

Van aztán egy csomó //-ika/-ikus// pár, ahol az //-ikus// nem az embert jelöli, hanem egyszerű melléknév, tehát azt jelenti: ’az illető dolog által jellemzett; olyan, mint…’. Például //tematika/tematikus, etika/etikus, erotika/erotikus// (ugye nem mondhatjuk, hogy //Lőwy Árpád, a nagy magyar erotikus//), //gótika/gótikus, logika/logikus// (bár a szakzsargonban a //logikus// használatos emberre is: a logika tanára, kutatója), //romantika/romantikus// (bár beszélhetünk a korai romantikusokról). Néhány olyan eset is van, ahol az emberre külön — bár ugyancsak latin — alakot használunk, tehát három szó van: //atlétika// (tevékenység), //atlétikus// (melléknév: ’olyan, aki’), //atléta// (aki űzi); //poétika// (irodalomelmélet), //poétikus// (’költői’), //poéta// (aki űzi).

Alig van viszont a magyarban olyan //-ika/-ikus// pár, mely — az eredeti latinnak megfelelően — egymás női/férfi megfelelője volna. Ilyen a //komika/komikus// ’női, ill. férfi humoros színész’ és a //medika/medikus// ’női/férfi orvostanhallgató’. Már a //tragika// ’szomorú­játék-színésznő’ férfi megfelelője ritkán //tragikus,// ez utóbbi inkább sima melléknév (tehát nem mondjuk azt, hogy //Lendvay, a nagy magyar tragikus//), a //hisztérika// szónak pedig — érthető okokból — nincs férfi megfelelője, a //hisztérikus// csak melléknév (no persze éppen azzal teszünk helyre valakit, ha azt mondjuk: //Ez a Rudi egy akkora hisztérika…//).

Két gyöngyszemem van még. Az egyik a //harmonika/harmonikus,// melyek hibátlanul néznek ki, csakhogy az első nem tevékenység és a második nem szakember (nincs //Jól játszott a harmonikus//), semmi közük egymáshoz a magyarban. A másik a //nagysága/nagyságos,// az egyetlen pár, ahol tősgyökeres magyar szavakból izzadt ki a nyelv egy majdnem latin szabású párt.