== Nádasdy Ádám
= Látszódik
=== Magyar Narancs, 2002/03/28

Komka Péter olvasónk azt kérdezi: „létezik-e olyan magyar szó (avagy: mennyire létjogosult, mennyire „hágja át” saját szabályait a nyelv), hogy //látszódik//?” Majd így érvel: „Ha netán //lát+sz[ik]+ódik// lenne a szerkezete, az azért problémás, mert a //lát+sz[ik]// már passzivizálódott, elvesztette a tárgyát. És (minden reményem szerint) tárgyatlan igék már nem képesek újra passzivizálódni (pl. //-ódik//-kal).”

A //látszódik// természetesen létezik (hiszen ezért a kérdés), sőt létezik //hallatszódik// is. Ezek azért furcsák, mert pleonazmus, azaz túlbőség van bennük: két képző, melyek (úgy tűnik) ugyanazt fejezik ki. Maga a //lát// tárgyas ige (//Marci sünt lát//), ebből //-sz// képzővel jött létre a — mondjuk most így egyszerűen — szenvedő //lát-sz-ik// ige (//A sün alig látszik//). Ehhez valóban semmilyen jelentéstöbbletet nem ad hozzá az //-ód// képző (//A sün alig látszódik//). Akkor minek van ott?

Először két megjegyzés. Levélírónk és barátai úgy gondolják, vannak „ikes” képzők, például //-szik// (//ismerszik//), //-lik// (//fénylik//). Ez így nem pontos. Az //-ik// nem a képzés, hanem a ragozás része, hiszen a többi személyben, időben meg sem jelenik (//lát-sz-om, fény-l-ett,// stb.); a képző viszont a képzett ige minden alakjában ott kell, hogy maradjon, hiszen éppen azért minősítjük képzőnek, mert új szót hozott létre, amely nélküle nem volna az, ami. Annyit mondhatunk, hogy bizonyos igetövek (így a //tűn-, úsz-,// de ugyanígy az //-sz-, -l-, -ód-// képzők) ikes ragozásúak: //vál-ik, úsz-ik, lát-sz-ik, fény-l-ik, zúz-ód-ik,// stb.). Nincs tehát //-szik// vagy //-ódik// képző, a fenti igéket jobb volna //látsz-, fényl-, zúzód-// igékként emlegetni. Az, hogy az //-ik// elemet az ige szerves részének érezzük (holott nem az), abból adódhat, hogy a magyar szótár- és nyelvtanírói hagyomány az ige egyes szám harmadik személyű alakját tekinti emblematikusnak, mintegy az ige nevének. Míg németül a //schlafen// igéről beszélünk (főnévi igenévvel) addig magyarul inkább az //alszik// (és nem az //aludni//) igéről. Dehát ez csak konvenció.

A másik megjegyzendő, hogy az //-ód// képző persze //-őd// alakban is jelentkezik, illeszkedve a tő magánhangzójához: //üt-őd-ik, ken-őd-ik.// A váltakozás lehetőségét nagybetűvel jelezzük, tehát az //-ód/-őd// együttes jelölése //-Ód.//

És most az alapprobléma. Az //-sz// képző néhány igénél valóban értelmes elem: //lát-sz-ik, hallat-sz-ik, megismer-sz-ik,// ahol jelentése szenvedő, olyan mint a //-ható// végződésé, tehát „látható, hallható, megismerhető”. A legtöbb igében azonban az //-sz//-nek nincs ilyen jelentése. Az //eskü-sz-ik, alku-sz-ik// esetében csak annyi világos, hogy az //-sz// igét képez, de konkrét jelentése nincs, csak nyelvtani funkciója: igeképző. Az //al-sz-ik, ját-sz-ik// esetében még ködösebb a dolog (hiszen nincs önálló //al, ját// szó), de a képző legalább alaktanilag fülöncsíphető, mert ezek a tövek //-sz// nélkül is előfordulnak: //al-hat, ját-ék.// A nyelvtörténet számos más igében is kimutatja az egykori képzőt, pl. //úszik, tetszik,// de ez a mai nyelv szempontjából „döglött” (szebb szóval: fosszilizálódott, megkövült, a nyelvtan számára hozzáférhetetlen vagy visszakereshetetlen) elem. Éppen a //látszódik//-féle „túlképzések” mutatják, hogy az //-sz-// kezdi mindenütt elveszteni jelentését, beleolvad a szóba. (És akkor még nem is beszéltünk a //hall-at-sz-ik// alakban megbúvó, ugyancsak döglött //-At// képzőről, melyről már semmi értelmeset nem lehet mondani, hiszen elvileg //hallszik// alakot várnánk, ami létezett is.)

A mai nyelvben leginkább az //-Ód// képzővel fejezzük ki, ha a cselekvést az alany nem végzi, hanem csak átéli, elszenvedi, történik vele, azaz ha az ige „nem-aktív”. Például: //A tanár megbántotta Bözsit; Bözsi megbánt-ód-ott.// Az első mondat aktív: az alany (//a tanár//) csinált valamit. A második mondatban az alany (//Bözsi//) nem „csinál” semmit, csak elszenvedi, amit más végez rajta (ezért hívjuk „szenvedőnek”, passzívumnak). De ez se pontos: a szenvedő szerkezetben még van cselekvő és van cselekvés, csak éppen az elszenvedő szemszögéből fogalmazunk, tehát „Bözsit megbántották” egyenlő //Bözsi meg lett bántva// vagy //Bözsi megbántatott.// Az //-Ód//-dal viszont a cselekvést úgy állítjuk be, mintha azt senki sem végezné, csak úgy „magától” történne: ezt hívjuk „félszenvedőnek”, azaz mediálisnak, esetleg „visszahatónak”, „szenvedő árnyalatúnak”. //A kútügy a tegnapi gyűlésen is fölvetődött.// Itt félszenvedőben fogalmaztunk, mintha a fölvetés cselekvő nélkül következett volna be (pedig valaki nyilván fölvetette). Nagyon termékeny az //-Ód// képző félszenvedő használata: //Egyre-másra vivődnek színre a cseh darabok. Mihelyt egy könyv lefordítódik, megszűnik a varázsa. A törvényt meghozták, de nem alkalmazódik.// Figyelik, ez utóbbi milyen finom: az első félmondatban a //törvény// tárgyi szerepű, formailag van cselekvő, csak éppen az üres többes szám harmadik személlyel (//-ták//) fejezem ki; a másodikban már nincs is cselekvő!

A //látszik, hallatszik// tipikusan félszenvedő értelmű igék: a mai nyelvérzék kezdi hiányolni ezekben az //-Ód// képzőt, hiszen ma már a félszenvedő igék szabályos „kaptafája” az //-Ód// képzővel való ellátottság. Ezt analógiásan rákényszerítjük olyan tövekre is, melyek eredetileg már tartalmaztak hasonló értelmű (//-sz//) képzőt, de ez elhomályosult, s így nem tudja eltorlaszolni az új képzési folyamatot: megszületik a //látszódik, hallatszódik.// Ez történt régebben az //érzik// „érezhető”, //képzik// „képként látható” igékkel: //Érzik rajta a szenvedély, Megképzik előttem egy látomás.// Ma már ezek //-Ód//-dal mennek: //érződik, képződik.// Számomra egyébként a //látszódik, hallatszódik// igék (egyelőre) nem tartoznak a gondozott nyelvhasználatba. Mondom őket, de csak a fesztelen, sőt enyhén bizalmas stílusban, valahol a //Menjé' a másik bankba// és az //Ordított, mind a izé// környékén.

Levélírónk reméli, hogy tárgyatlan igék nem képesek passzivizálódni. Valóban, nem lehet valamit aludni, valakit futni, s így nincs *//alvódik,// *//futódik.// A //látszik, hallatszik// azonban már nem tekinthető rendesen levezetett //lát-sz-, hallat-sz-// passzív képzésűnek, s így //-Ód//-dal való passziválásuk lehetséges, sőt az érthetőség szempontjából hasznos. És különben is: reményeink nem mindig válnak valóra.