== Nádasdy Ádám
= Mér és mos
=== Magyar Narancs, 2002/02/14

A //miért// és //most// szavakat gyakran a szóvégi //-t// nélkül ejtjük, tehát //miér'// (sőt //mér'//), illetve //mos'// alakban: //Miér' kell indulni?// illetve //Mos' kell indulni.// (A //-t// elhagyását aposztróffal jelölhetjük.) Első látásra az ember azt gondolná, hogy a beszélők kényelemből, takarékosságból, sőt hanyagságból vagy műveletlenségből hagynak le hangokat a szavak végéről. Ez nem igaz, hiszen a magyar szóvégi //-t// másutt szilárdan tartja magát, senki se mond olyat, hogy *//Ez a beszéd sér' minket// vagy *//A mus' igazán finom.// A beszélők megválogatják, hol lehet elhagyni a //-t//-t és hol nem. Nincs tehát olyan szabály, hogy „beszédben (akár lezser vagy gondozatlan beszédben) bármely szóvégi //-t// leeshet”.

Nézzük előbb a //miért//-et, és keressünk hozzá hasonló eseteket. //Újságér' ment a közért melletti sarokra.// Az //újságér'// alakot mindenki használja, a //közért// üzletnevet viszont senki se ejti úgy, hogy *//közér'.// Nehéz lenne tisztán hangtani magyarázatot találni arra, hogy az egyik esetben leeshet a //-t,// a másikban nem, hiszen az //újságért// és a //közért// ugyanolyan hangokra végződik, ráadásul a példában mindkettőt //m-// követte. Míg a //sért, közért,// vagy akár a ragozott //kért, bért// szavakból nem eshet le a //-t,// addig az //újságér', sóér', ezér'// szavakból igen — nyilván azért, mert ezekben az utolsó három hang éppen az //-ért// rag, azaz egy értelmes nyelvtani elem. A szabály ezek szerint úgy szól: „Az //-ért// ragból (de csak onnan!) bármikor elhagyható a //-t.//” Nevezzük ezt a szabályt „Ért-kopásnak”); a beszélők — persze anélkül, hogy tudnának róla — ezt követik, szó sincs arról, hogy véletlenszerűen hagyogatnának el hangokat. A szabály nem tisztán hangtani, hanem kapcsolódik a nyelvtanhoz (tehát az értelmes elemek világához), hiszen nem bármely //-é+r+t// végű szóra érvényes, hanem csak aazokra, ahol az //-ért// önálló jelentéssel bíró elem. Az Ért-kopás szabálya nyelvtani feltételekhez kötött hangtani szabály.

A //miért//-tel azonban mégsem ilyen egyszerű a dolog, mert abban — legalábbis amikor „mi okból?”, „warum?” értelmű — az //-ért// elem rég elhomályosult, a mai beszélő számára már nem *//mi+ért// fölépítésű ez a szó. Ez abból is látszik, hogy az //-i-// is kieshet: //mért//(vagy //mér')// — míg például a //kiért// alak sose lehet *//kért// (vagy *//kér'),// mert annak máig áttetsző a szerkezete: //ki+ért.// Ha pedig a //miért//-ben nincs //-ért,// akkor az Ért-kopásnak itt nem szabad működnie. A magyarázat inkább az, hogy a gyakori, nyelvtani funkciójú szavak valamely koptatószabály híján is ki vannak téve a kopásnak (pl. //találom > talán > tán).// Ezért eshet ki a //miért//-ből az //-i-//: „De mér e csönd?” írja Kosztolányi. Sőt, még az //-r// is leeshet: //Mé fogjam be a számat?// Ezek a kopások csak erre a szóra vonatkoznak, és érdekes módon nem érzékenyek arra, hogy a következő szó magánhangzóval kezdődik-e: //Mé ingerled azt a kutyát?// (Természetesen létezik a //kiért//-tel párhuzamos „igazi” //mi+ért// is, pl. //Te miért//[vagy: //miér'//] //cserélnéd el a sílécedet? — Egy korcsolyáért.// Ebben a fenti kopások természetesen nem mutatkoznak, kivéve az Ért-kopást, de ez rendjén is van, hiszen az a szabály minden értelmes //-ért// ragra vonatkozik.)

A hangsúlytalanság mindig elősegítője, katalizáló tényezője a kopásnak, mint azt a //mert// példája mutatja: ez a szó eredetiletg azonos volt a //miért//-tel, ám mivel (kötőszói szerepű lévén) hangsúlytalan, sokkal hamarabb kopásnak indult, s már a középkorban //mert//-ként jelentkezett, a mai beszédben pedig //mer',// sőt //me// alakban is él: //Retteg, me háromszor megbukott.// Mindez azonban a //miért//-re nem igaz, hiszen a //miért/miér/mért/mér/mé// — mint kérdőszóhoz illik — hangsúlyos helyzetben szokott állni (tessék hangosan kimondani a fenti példákat).

Oda jutottunk tehát, hogy a //miért// „warum?” kérdőszóban a //t, i,// sőt //r// lekopása nem valamely általános szabály következménye, és nem is a szó hangsúlytalanságától függ. A kopást egyszerűen a gyakorisággal, a belső szerkezet elhomályosulásával magyarázhatjuk, vagyis ennek a szónak a „szótárban” (a beszélők fejében lévő adatállományban) ilyen alakjai vannak. Ezeket „gyenge alakoknak” nevezhetjük.

Más a helyzet a //most//-tal. Amikor hangsúlytalan, „hát, nos, szóval” értelmű — ilyenkor általában a mondat elején áll — , akkor a //-t// szabadon leeshet a végéről: //Mos' őt ez mennyiben érinti? Há' mos' nem értek semmit.// Hogy itt nem időhatározó, hanem egyfajta töltelékszó, az abból is látszik, hogy múlt vagy jelen időt kifejező szó mellett is mondjuk: //Mos' egy héttel ezelőtt még nem fájt. Mos' jövőre is lesz kedvezmény?// Ilyenkor mindegy, hogy magán- vagy mássalhangzó követi, azaz a leesésnek a hangsúlytalanságon túl nincs fonetikai feltétele. Amikor azonban a //most// szót rendes időhatározóként használjuk („mostan” értelemben), akkor hangsúlyos, és ilyenkor másképp viselkedik. //Mos' költöznek Bécsbe// — ez létezik, de *//Mos' indulnak Bécsbe// — ez nem. Itt a //-t// leesése már attól függ, milyen hanggal kezdődik a következő szó: ha mássalhangzóval, akkor leeshet, ha magánhangzóval, akkor nem. Ez fonetikailag érthető, mert ha a //most// után mássalhangzó-kezdetű szó áll, akkor ugyebár három mássalhangzó torlódik egybe, s ilyenkor a középső törlésével könnyítünk magunkon.

A lekopásban tehát a //miért// ment messzebb, hiszen hangsúlyosan is használjuk a gyenge alakjait //(miér, mér, mé),// míg a //most//-ból csak a hangsúlytalan, kötőszószerű használatkor lehet korlátlanul lehagyni a //-t//-t, a hangsúlyos, „mostan” értelmében viszont csak mássalhangzó előtt, tehát ez még a hanghelyzethez van kötve. Érdekes, hogy a magyar írásszokás a //-t// leesését nemigen vette be: míg a „mért” írás az irodalomban, költészetben elfogadott, addig a „mér” igen ritka, csak olyan nyelvi rebellisek engedik meg maguknak, mint Kosztolányi; a „mos” pedig nem is létezik.

Két figyelmeztetés. A fentiek mind a viszonylag fesztelen, de nem túl gyors beszédre vonatkoznak. Ha nagyon felgyorsul a beszédtempó (zenei szakszóval „presto” sebességű lesz), akkor mindenféle hangkiesések történnek, melyek a fenti alakokat is magukkal sodorják: ekkor már ilyeneket kapunk (most ezeket nagyon gyorsan tessék kiolvasni): //A füs' a sze'embe ment, A közér' e'őtt á'tam,// és persze //Mos' ind'lnak Bécsbe.// A presto beszéd egyfajta „overkill”, mindenen átgázol, s így nem az adott szavakat jellemzi, hanem már csak a hangfolyamot.

A másik: a nyelvet a legkevésbé sem zavarja, hogy a lekopással létrejött //mér// és //mos// szavak egybeesnek az //ő mér, ő mos// igékkel, hiszen a szövegösszefüggésből úgyis kiderül, melyik melyik. Hogy mér mér a Bözsi, ha a Manci mos mos.