== Nádasdy Ádám
= Tőfeltuningolás
=== Magyar Narancs, 2003/12/04

Mint minden kultúrnyelvbe, a magyarba is folyamatosan áramlanak a más nyelvből átvett szavak. Például: //A szkinhed sajtot evett. Ide jobban illene egy bézs függöny.// Mint látjuk, az angol //skinhead,// a francia //beige// minden nyelvtani változás nélkül beilleszkedik a magyarba. Igaz, a kiejtés (és egy idő múlva általában a helyesírás is) meg szokott változni az eredetihez képest, alkalmazkodik a magyarhoz, de ez a szó nyelvtani szerepe, működése szempontjából mellékes. Most arra figyeljünk, hogy a //szkinhed, bézs// magyar szavakban nincs semmi, ami nyelvtani szerepüket, azaz szófajukat, főnév illetve melléknév mivoltukat jelezné. Nincsenek ellátva szófaj-ügyben semmilyen végződéssel.

Pedig a magyarban bőven vannak olyan végződések, melyek adott szó főnév illetve melléknév voltát jelezni tudják. Ezeket képzőknek nevezük. Főnévképző például az //-ász (firk-ász)// vagy a //-zat (kar-zat),// melléknévképző az //-i (anya-i)// vagy az //-ikus (ritm-ikus).// Ám azt találjuk, hogy főnevek, melléknevek átvételekor ezek használata egyáltalán nem kötelező, nem lesz *//szkinhedész// vagy *//bézsikus,// a //röntgen// főnév nem lesz *//röntgenzet,// a //cool// [kúl] melléknév nem lesz *//kúli// (úgy mondjuk: //tök kúl a hátizsákod,// nem pedig *//tök kúli//).

A képzőket, toldalékokat általánosságban morfémáknak (vagyis alak-elemeknek) nevezzük, s a nyelvtannak az a fejezete, mely ezeket leírja, a morfológia (= alaktan). Úgy tűnik tehát: a más nyelvből átvett szavakat morfológiai jelölés nélkül illeszthetjük a mai magyar nyelv rendszerébe.

Igen ám, de ez csak kétfajta szóra igaz: a főnevekre (//szkinhed, röntgen//) és a melléknevekre (//bézs, cool//). A harmadik nagy szófajra, az igére viszont épp az ellenkezője igaz: igét csak úgy lehet a magyarba illeszteni, ha valamilyen magyar igeképzővel látjuk el, azaz, ha a szó tövét „feltuningoljuk” magyar igei tővé. Míg a //röngten// teljesen megfelel magyar főnév gyanánt, hiszen gond nélkül ragozható //(röntgen-t, röntgen-nel, röntgen-jeink),// addig igeként már nem képzelhető el: *//Megröntgenték a tüdejét// — ilyen nincs. Ahhoz, hogy ige legyen, igeképzővel kell ellátni: //röntgen-ez.// Így már működik: //Megröntgenezték a tüdejét.// És persze ilyen maga a //feltuningol// is, mely az angol //to tune (up)// „(föl)hangol, magasabb szintre srófol” ige //tuning// igenevének átvétele, de a magyar igei használathoz el kellett látni igeképzővel, ez esetben az //-ol// morfémával: //fel-tuning-ol.// Figyeljük meg továbbá a //spékelni// igét: ez a régies német //specken// (ma inkább //spicken//) igén alapul, mely a //Speck// „szalonna” szóból van. Hasonlítsuk össze a német //speck-en// és a magyar //spék-el-ni// igét: látjuk, hogy a magyarban ott van az //-el// igeképző, mely nélkül a szó magyar igeként nem működhetne. Nincs *//spékni,// mert így a tő nem volna ellátva igeképzővel.

Mindez kerek-perec azt jelenti, hogy igét nem lehet kölcsönözni! Lehet kölcsönözni főnevet, melléknevet, de az igéket — ha hozott anyagból is — a magyarban kell létrehozni. Ez egyébként a legtöbb nyelvben így van, a németben a kölcsönzött igéket általában //-ieren,// az olaszban //-are,// az oroszban //-ovaty// végződéssel kell ellátni. Néhány más nyelv — például az angol — oly szegény alaktani jelölésekben, hogy ott amúgy sincs különbség ige és más szófaj között, például //interview// egyaránt lehet főnév („interjú”) és ige („interjúvol”), ott ez az egész probléma nem aktuális.

A mai magyarban tehát kötelező minden új igét igetőképzővel megjelölni, akár magyar anyagból van, akár kölcsönanyagból. És vajon milyen képzőket használjunk e célra? Nyilván olyanokat, amelyeknek nincs önálló jelentésük, azaz üresek, csak egyetlen nyelvtani funkciójuk van: az, hogy a szót igeként jelölik meg. Két ilyen „üres” igeképző van ma forgalomban, mellyel valamit igei tővé tudunk feltuningolni: az //-l (kód-ol, spék-el, szörf-öl)// és a //-z (beton-oz, röntgen-ez, ketchup-öz).// Jegyezzük meg, hogy mindkettő elé kerülhet egy //o/ö/e// magánhangzó, de azt az alsóbbrendű szabályok úgyis elrendezik; továbbá, hogy a //-z// gyakran ikes ragozással megy, pl. //internet-ez-ik,// de most ez is mellékes.

Rögtön gyanakodni kezdünk: ha valamiből kettő van, akkor mi a különbség? Ha két üres igeképző van, //-l// és //-z,// akkor van-e különbség köztük? Mikor használjuk az //-l//-et és mikor a //-z//-t? Ha volna pénzem, díjat tűznék ki ennek megválaszolására, mert jelenleg nincs világos magyarázatunk. Az is lehet, hogy az eloszlásuk véletlenszerű, gondoljunk az //ebéd-el// de //vacsorá-z(ik), boroná-l// de //koroná-z, hegedü-l// de //zongoráz(ik), gipsz-el// de //jód-oz// párokra. Annyi biztos, hogy ha az alapszó //-ó/ő//-re végződik, akkor csak a //-z// megy: //csocsó-z(ik), cselló-z(ik), fertő-z.// (Egy kivétel van, a //szó-l.//) Egyébként úgy tűnik, az //-l// a kötöttebb, azt lehet kevésbé szabadon alkalmazni: mindig //-l//-et használunk olyankor, ha a tő nem használatos magyar szóként, pl. //spék-el, land-ol, print-el, download-ol.// A latinos szavakban ennek bővült változatát, az //-ál// tőképzőt használjuk: //regnál, revideál, tangál// („érint”), //definiál.// A //-z// meg éppen ellenkezőleg: szinte bármihez hozzájöhet, ami magyar szóként használatos: //ultrahang-oz, sms-ez(ik), összeketchupözte// stb. A //-z// az igazán termékeny, az on-line produktív. Ha a kisgyerekek kergetőznek és azt visítozzák: „kaka, kaka!”, így szólunk rájuk: „Ne kakázzatok már, csönd legyen!”

Kivehető valami általános jelentéskülönbség, méghozzá az, hogy az //-l// képzős alakban gyakran módosultabb vagy absztraktabb vagy szűkebb-specializáltabb a jelentés, míg a //-z// tényleg csak annyit jelent: valamit csinál az illető dologgal kapcsolatban. Például //szám-ol// és //szám-oz, bér-el// és //bér-ez, viz-el// és //viz-ez, (ki)pipá-l// és //pipá-z(ik)// közül a második a logikusabb, átláthatóbb, egyszerűbb jelentésű. Talán ezzel magyarázható (vetem föl bizonytalanul), hogy a //sóderol/sóderoz, szövegel/szövegez// párokból az első a szlenges-kreatív, „beszél” jelentéssel, míg a második valóban csak egyszerűen sóderral illetve szöveggel való ténykedést jelöl.

Hogy mondaná a kedves olvasó a fölöslegesen sokat beszélőt: //rizsál// vagy //rizsáz(ik)//?