[Tisztelt Korrektor! Kérem a médiák, médiumok stb. szavakat meghagyni! — N.Á.]

Kedves budapesti olvasóm, Rózsahegyi Viktória a következőket írja levelében: „Szia MaNcs! Tisztelt Tanár Úr! Nádasdy Ádámnak ér azt írnia, hogy „médiák”, miközben én szív- és agyérgörcsöt kapok, amikor a sok „hozzáértő” fejből nyilatkozás közben kiesik ez a szó? Tudom, tudom, a nyelv változik, de azért már mégis csak mégis… Üdvözlettel, stb.”

Kedves Viktória! Köszönöm, hogy megosztotta velem gondolatait, és először is azt kérem, vigyázzon az egészségere, mert bizony a médiákból ömlik a bosszantó szemét, és az egészség nem ér meg annyit. De nemcsak a médiákból, az emberek szájából is: én például epeömlést tudok kapni (én inkább epés vagyok, míg ön, látom, szíves-agyas), ha valaki a vécét „rötyi”-nek nevezi, vagy azt mondja, „óvodapedagógus”, különösen hosszú „ó”-val az elején: óóóvo…, de ez szerencsére egyre ritkább. Egy hetemet tudja tönkretenni az, aki cukrot szór a túrós csuszájára, és kiköpök itt Berlinben, valahányszor meglátom, hogy pimf kis földalatti-megállókra azt írják ki: „U-Bahnhof”, azaz pályaudvar. Szét tudnám rágni a fogmosópoharamat, ha a rádióban azt hallom: „a médiumok”. De fordítva is megtapasztaltam: régen hosszú hajam volt, láttam azt a zsigeri ellenszenvet, amit ez a küllem sokakból kiváltott.

Szóval megértem önt, Viktória, hogy szervi elváltozásai támadnak bizonyos — az ön számára utálatos — jelenségek hallatán. Nekem a „rötyi” ilyen, önnek a „médiák”. Így kerek a világ, mondhatnánk, ember embernek agyérgörcse. De van itt valami furcsa, ha nem haragszik. Az ember általában megpróbálja a zsigeri viszolygásait visszaszorítani, leküzdeni, ahogy hittanórán is tanultuk. Ön azonban megosztja velem és a nyilvánossággal, ebből arra kell következtetnem, hogy talán azt hiszi: igaza van! Úgy véli, jogosan ítéli el mások magatartását — és ne feledjük, teljesen ártalmatlan magatartását, hiszen bizonyos nyelvi alakok használata, a tészta cukrozása, a haj megnövesztése pusztán az egyén (vagy egy közösség) szimbolikus önkifejezése, nem olyan, mintha valaki nem mos kezet, vagy nem jár AIDS-szűrésre, amivel magának és másoknak súlyos kárt okozhat. A „rötyi,” a „médiák” (amit ön utál), a „médiumok” (amit én) nem ilyen.

De vajon miért érzi ön jogosnak a felháborodását? Mi baja lehet a „médiák” alakkal? Talán úgy gondolkozik, hogy a média eredetileg a latin medium „eszköz, közeg, közvetítő” szó többes száma, és ezért a magyar médiák alak logikailag helytelen volna, mert egy többes számú szót még egyszer többesbe tesz. Logika…! — kacag föl a nyelv. Ha elkezdünk logikát keresni, többször is kaphatunk agyérgörcsöt. Itt van például a teljesen azonos képzésű fólia szó, mely nem más, mint a latin folium „levél, lap” többes száma, s így logikátlan azt mondani: „Az üzletben különféle fóliák kaphatók” — inkább úgy kéne: „különböző fóliumok kaphatók”. Úton-útfélen vétünk a latin nyelv szabályai ellen, például filozófusnő, holott a latin -us csakis férfit jelölhet, vagyis mi egy hímnemű végződés tetejébe ültetjük a nőneműt. Nem szabadna azt mondanunk, hogy szuggeszció, csakis szuggesztió, a latin grammatika szerint. Sose azt, hogy intelligensen, csakis intelligenter. A legnagyobb ficam az ödipális kapcsolat, melynek — tenéked magyarázzam? — ödipodális kapcsolat-nak kellene lennie, hiszen Oidipús, Oidipodos, és a melléknevet a hosszabb tőből kellene képezni (lásd margó — margin+ális, nem *marg+ális).

Persze mindezekben a példákban csak ironizáltam. Jól vannak azok úgy, ahogy vannak, mert ez a magyar (sőt európai) hagyomány. Én nem támogatom, ha valaki a hagyományt valamiféle információ alapján mintegy fertőtleníteni szeretné. Ez ellen berzenkedik egész polgári értékrendem, mely a helyesség legfőbb kritériumaként a hagyományt ismeri el. Számomra a médiák szépen beleillik a hagyományba. Rémes, hogy a jó öreg producer szót egyesek prodjúszer-nek mondják, mert ők tudnak angolul. Szomorú, hogy a poszthumusz helyett ma sokan posztumusz-t írnak (és mondanak!), azon az alapon, hogy az eredeti latin szó h nélkül volt. Na és? A több évszázados hagyományt — még ha tévedésen alapszik is — nem szabad precízkedéssel föláldozni. Oxfordban meg a Sorbonne-on igazán tudnak latinul, mégis kizárólag a posthumous, posthume alakot hasznáják.

Aki a médiák-at a dupla többes szám alapján kifogásolja — mint, gondolom, ön is -, az „az eredet csapdájába” esik (fallacia etymologica), amikor tehát megtudja egy kifejezés származását, és rá akarja kényszeríteni az idegen nyelv kategóriáit a magyarra. Csakhogy a nyelvek nem így működnek, nem mindig tisztelik a máshonnan átvett anyagot, hanem bedarálják a maguk rendszerébe. A magyar nyelv a média szót egyes számnak kezeli (mi másnak kezelné, ha nincs a végén -k, mely a magyarban a többes szám kötelező jele?), nincs olyan, hogy *A média lecsaptak a hírre. Összetételekben is így áll: médiakuratórium, médiaszakértő, média szak stb. — már pedig ilyen helyzetben a magyar csakis egyes számú főnevet tűr meg, nincs *játékokbolt, *nőkfaló (pedig több nőt fal!), se *levéltárak szak. Ha pedig a média egyes szém, akkor a többes számát az ép magyar nyelvérzék (pl. az enyém) mi másnak alkotná meg, mint médiák-nak?

Rádásul aki a médiumok szót a tömegtájékoztatási eszközökre alkalmazza, ezzel halálra ítéli e szó hagyományos használatát: a médiumok ugyanis a magyarban révült szemű, sápadt nők (ritkábban férfiak), akik a szellemek szavát közvetítik. A magyar médiumok között a leghíresebb egy László László nevű szélhámos volt a 30-as években, nem pedig az MTV vagy az RTL.

Tudomásul veszem, hogy aki „médiák”-at mond, az magának ellenszenves. Van ilyen. De nyelvészetileg nem kifogásolható, hiszen ugyanannyi érv (sőt több, szebb) szól mellette, mint ellene. Mondjon mindenki azt, amit a számára mértékadó hagyomány vagy társadalmi csoport használ. Én egy öreg lateiner vagyok, maga (gondolom) egy ifjú purifikátor. Ilyen értelemben mindnyájan egy-egy társadalmi csoport, egy-egy értékrend szócsövei, tehát afféle médiumok vagyunk.