Vegyünk két mondatot: (1) Mátrai a gomblyukába mindig betűz egy szekfűt. (2) A gondos titkárnő épp egy idegen nevet betűz. — Itt ugyebár két betűz van, melyek véletlenül azonos alakúak (görög szóval homonímák). Van egy betűz-1 ’beszúr’ és van egy betűz-2 ’betűnként olvas’. Azonosságuk oka nem szótári egybeesés (mint mondjuk a nyúl-nyúl esetében), hanem a felépítésük során véletlenül jön létre. A betűz-1 felépítése [be][tűz], míg a betűz-2 felépítése [betű][z]. Más-más elemekből, más-más szabályokkal hozzuk létre őket. Az (1)-es létrehozásának lépései: végy egy igét (pl. tűz), tégy eléje egy igekötőt (pl. be), s kapsz egy újabb igét (betűz). Ez a magyarban gyakori és normális. Ugyanígy a (2)-es létrehozása is szabályos: végy egy főnevet (pl. betű), tégy utána egy igeképzőt (pl. -z), s kapsz egy igét (betűz).

Milyen egységekből állnak hát ezek a betűz-ök? Mindkettőben két nyelvtani egység bújik meg: be és tűz, illetve betű és -z. Világos, hogy a betűz-1-ben nem szerepel betű egység, vagyis ennek az igének nincs betű összetevője, jóllehet e négy hang füzére (b-e-t-ű) megtalálható benne; ám ezek a hangok itt egységet nem képeznek, minthogy értelmet nem hordoznak (hiszen nincs szó betűről, írásjelről). Ugyanígy igaz, hogy a betűz-2 szóban nem szerepel a tűz egység, mert senki se tűz semmit sehova.

Amit itt „egységnek” nevezek, annak szakszerű neve morféma (görög szó, azt jelenti: alakelem). A nyelvészet egyik fontos teendője a szövegek egységekre bontása, elemzése, azaz a morféma-analízis. Hogy mi nyelvi egység és mi véletlen hangsor (vagy betűsor, most mindegy), azt az anyanyelvi beszélő többnyire pontosan érzi. Ezért olyan meghökkentő a keresztrejtvény: „becsapással kezdődő savanyúság” — a megoldás ugye csalamádé, ám anya­nyelvi elemző készülékünk jelzi, hogy ez játék, hiszen a csalamádé nem tartalmaz csal egységet, csak cs-a-l betűsort. A kereszt­rejtvény-készítés (és -fejtés) nem valódi nyelvi, hanem metanyelvi tevékenység, nem a világról, hanem a nyelvről szól, azzal játszik, arra néz rá kívülről. Márpedig a nyelvben mellékes, hogy a cs-a-l sor egyebütt értelmes egységként működhet „becsap” értelemben. Ezt intuitíve mindenki érzi, ám az egységek megállapításánál (tehát a morféma-elemzésnél) nem elég az intuíciónkra vagy önmagában a jelentésre hagyatkozni, mert a nyelvészeti elemzésnek a szerkezeti (strukturális) elven kell alapulnia.

Hogyan bizonyítható a fenti négy elem (be, tűz, betű, -z) megléte a magyarban? A kérdés nem triviális. Mi lenne például, ha valaki azt állítaná: a magyar lány szó három egységből áll, az első (l-) azt jelenti: ’fiatal’, a második (-á-) azt fejezi ki: ’ember’, a harmadik (-ny) pedig azt, hogy ’nőnemű’? Ez önmagában nem abszurdum, elképzelhető olyan nyelv, ahol ez így volna. A magyarra nézve ezt az elemzést csak azzal lehet elvetni, hogy nem találunk rendszeresen más szavakat, ahol ezek az „egységek” ugyanezt jelentenék (pl. ny van a legény-ben, pedig az hímnemű). Ha mégis találunk, akkor a szó többi része lesz értelmetlen, például a fiatal szóban ott az l elem (mellyel állítólag a fiatalságot jelölné a magyar), de akkor most el kéne számolni a fiata- résszel. Ugyanígy mondhatnánk, hogy a báty szóban megvan az „embert” jelentő -á- egység, de akkor meg mit fejez ki a b- és a -ty? Az elemzés hamar összeomlik, s így kiderül: hiába bontható a „lány” fogalma logikailag-jelentéstanilag három komponensre (ember, nőnemű, fiatal), a magyar nyelvben a lány szó elemezhetetlen egység (azaz egy morféma).

A be, tűz, betű egység voltához nem fér kétség: önmagukban is előfordulnak (tehát nemcsak morfémák, hanem szavak is), jelentésük állandó, s ha kombinálódnak valamivel, akkor a másik elemnek is megvan a saját értelme (pl. be-megy, ki-tűz, betű-vetés; sőt A gépbe bebetűz egy nevet). A -z nem fordul elő egyedül, mégis nyilvánvaló, hogy egysége a magyar nyelvnek, hiszen jelentése állandó (= igeképző), használata kiterjedt. Példák: só-z, fertő-z, olló-z, ciki-z.

De vajon biztos-e, hogy ezek nem oszthatók kisebb egységekre? A morféma a nyelv atomja: olyan egység, mely nem áll egységekből. Ha valami morféma, azt nem lehet elemezni. Láttuk, hogy a lány nem elemezhető s ugyanígy kudarcot vallanánk, ha a be, betű, -z egységeket megpróbálnánk elemezni. (Hangtanilag elemezhetők, de az más, mert ott már elvész a jelentés. A fizikában is lehet az atomokat elemezni, de akkor már az anyagi tulajdonságok — hogy arany, ólom vagy szén — elvesznek.)

Az egyetlen, amely további vizsgálatot érdemel, a tűz. Ennek van egy ’égés’ jelentése, de az főnév, s annyira más, hogy csak azt mondhatjuk: újabb azonos alakúságba botlottunk, mely véletlen, s így érdektelen. Maradjunk a tűz igénél: ’(be)szúr, hegyes tárggyal vagy saját hegyes végével bedöfve rögzít’. A tűz a nap ennek a metaforikus kiterjesztése: a sugarak mintegy belénkdöfnek. Egészen más a szlengben használatos tűz ’sietve távozik’ (Tűzzünk innen!), mert ez játékos keresztezése a tűnik és a húz (= ’elvonul’) igéknek: Tűnjünk innen × Húzzunk innen = Tűzzünk innen. Ez egy új, független jelentés; miatta egy harmadik tűz szót is föl kell vennünk: tűz-1 ’beszúr’ és ’süt (a nap)’; tűz-2 ’égés’; tűz-3 ’távozik’.

De vajon a tűz ’beszúr’ ige nem áll-e két egységből? Mégiscsak feltűnő, hogy éppen z-re végződik, mint a só-z, fertő-z, betű-z. Mai nyelvérzékünk azt súgja, hogy a tűz a tű főnévből van képezve, hiszen aki valamit valahova tűz, azt mintegy tűvel erősíti oda — még akkor is, ha a zászlót vagy a célt nem tűvel szoktuk kitűzni, hanem magát a dolgot döfjük valahova, de ennyi kiterjesztése minden jelentésnek lehet (lásd tűz a nap). Ha ezt az elemzést választjuk, akkor a betűz-1 ’beszúr’ elemzése be-tű-z, vagyis három egység bújik meg benne: [be] [ [tű][z] ]. Jegyezzük meg, hogy nyelvtörténetileg a tűz nem a tű-ből jött, hanem mindkettő egy kiveszett tövik igéből, melynek jelentése ’belerögződik, behatol, valahol szilárdan tapad’ volt („a nád a sárban tövik”). A mai tűz tehát eredetileg tövez ’beerősít, bedug mint egy tövet’, s a tű eredetileg tövő ’a behatoló, a rögzítő’. De a történeti adatok feledésbe mentek, s a mai nyelvi egységeket (morfémákat) csak a mai rendszerből szabad kiszűrni. A tűz ige még (űjra)elemezhető tű-z gyanánt, mert van tű, de a ráz, nyúz, néz, hoz és sok más -z végű ige már nem tekinthető két egységnek, mert az első felükkel nem tudunk mit kezdeni.