„Tegnap délután olyan szinten bealudtam, hogy legalább tíz nem fogadott hívásom volt” — mondta a reptéri minibusz-vezető a mellette ülő stewardessnek. Túl hangosan beszélt, turbózta magát a rettenetes szóáradattal, dehát reggel öt óra húsz volt, le a kalappal, mindketten frissek és parfőmszagúak voltak. Először azt hittem, a nője, de akivel együtt alszik az ember, annak nem nyom öt óra húszkor ilyen tűzijátékot. Nyilván csak vitte ki dolgozni, szolgálati jelleggel. Én próbáltam gyűrötten bóbiskolni, ám erre a mondatra már oda kellett figyelnem. Kilógott a szövegből a nem fogadott hívás kifejezés, jólfésült és alakias, úgy látszik, erre még nem találtak jobb szót a mobilfogyasztók: olyan volt, mintha egy betörő a vagyoni kár kifejezést használná. Érdekes volt az olyan szinten is (értsd: „annyira”), szép példája annak, hogy a fesztelen köznyelv folytonosan húzza le magához a műveltségi (tudományos, jogi, műszaki, stb.) fordulatokat, mint az ösztönlény, a jegel, vagy a se kép, se hang. De most nem ezekről lesz szó, mert ezek a szókincs elemei, a nyelvészt pedig leginkább egy dolog érdekli: a nyelvtan, vagyis ha módosul valamely szabály, vagy éppen új szabály jelenik meg a nyelvben. Az igazi csemege a fenti szövegben a bealudtam.

A bealszik ige jelentése első látásra „hosszan és/vagy mélyen alszik”. De a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen akkor azt is lehetne mondani, hogy a hétvégén istenien bealudtam, ám ez nincs. Van viszont az, hogy Amint eloltottuk a villanyt, a gyerek besírt, úgyhogy le se hunytuk a szemünket. Úgy betáncoltam a buliban, hogy csak fél négykor eszméltem föl, hogy fél négy. Bebújtak egy sarokba és úgy besmároltak, mintha ott se lettünk volna. Ki nem állhatom, ha az Emese behisztizik. A közönség teljesen berévült. A be igekötőnek ez a használata új. Feltűnő, hogy nem a cselekvés egészét, nem annak befejezett, lezárt voltát fejezi ki, tehát nem perfektív értelmű, nem azonos azzal, amit a be a bearanyoz, befagy, bejár (egy területet), beperel, beazonosít szavakban kifejez. Vegyük észre, hogy a példák éppen olyan igék előtt mutatják a be igekötőt (alszik, sír, táncol, smárol, hisztizik, révül), melyek alapjelentésükben folyamatot fejeznek ki. Ezeknél befejezettségről, véghezvitelről nem beszélhetünk; vagy ha mégis, akkor más eszközökkel kell őket „perfektiválni”, azaz befejezetté tenni, például kialussza magát, táncol egy nagyot (vagy eltáncol egy csárdást), sír egy sort, lesmárolja, jót hisztizik, elrévül, stb.

Ha nem perfektív, akkor talán inchoatív ez a használat? — kérdezi most magában minden olvasó. Az inchoatív (vagyis „kezdő”) igék valamely cselekvés megkezdését, valamely állapotba kerülést fejeznek ki, pl. kivirágzik, bedühödik, felizgul, elszomorodik. Ez már közelebb jár az igazsághoz, ám mégsem csupán erről van szó, hiszen akkor a sofőr azt mondta volna: elaludtam. De a bealudtam ennél többet fejez ki: a be itt a cselekvésben való elmerülést, beletemetkezést érzékeltet, egy cselekvési útra való rálépést és ott messzire (de nem valamilyen végpontig vagy beteljesülésig!) való eljutást jelöl. Ezt néha jelzi az ige alakja is. Például az elszomorodik klasszikus inchoatív ige, ám az új forma nem ebből, hanem az imperfektív szomorkodik igéből van képezve: beszomorkodik (és nem *beszomorodik), például Nem szívesen maradok otthon vele, mert megint beszomorkodik, akkor tök gyászos az egész légkör. Nevezhetnénk ezt az új használatot „szubmerzív”-nek (a latin szubmerzió, azaz „belemerülés” szóból, így mindjárt tudományosabban hangzik). A szubmerzív értelmű be igekötő tipikusan imperfektív igékkel (tehát nem befejezett, lezáruló, hanem folyamatos igékkel) használatos. Lehet, hogy az új szabály kialakulását olyan alakok segítették, mint befürdik, bepörög, berág, beparázik — bár ezek mind vagy perfektívek (végbemegy, lezárul egy teljes cselekvés/történés), vagy inchoatívak (megkezd valamit, átkerül valamilyen állapotba).

Úgy tűnik, az utóbbi évtizedekben a magyar nyelv ráharapott a saját igekötőire. Mintha csiklandozná a beszélőket egyfelől az igekötőkben rejlő tartalmi potenciál, vagyis az, hogy eddig egybemosott finom árnyalatokat is ki tudjunk fejezni (lásd le mint lebeszélhető díjcsomag, vagy be mint bealszik), másfelől a stiláris lehetőség, a harsány kolorit, amit az igekötők halmozásával, meglepő váltogatásával tudunk elérni (lásd lerendez, áttranszferál, elmellőz, kiprovokál; elfárad helyett lefárad; vagy az olyanok, mint szétdolgoztam az agyamat). Nem véletlen, hogy éppen igekötő-ügyben van annyi vita és kölcsönös lehülyézés a beszélők között: van, aki szereti a harsány színeket, a pergőt, az efemert (sőt a talmit!), és van, aki éppen a visszafogottat szereti, a kipróbáltat, a bézst, a drappot. Csak tessék.

Hogy el fog-e terjedni ez a „szubmerzív” be, vagy megmarad néhány igére kiterjedő rövid divatnak, azt persze nem tudjuk. Lesz-e vajon (vagy van is már?) olyan, hogy Úgy benapoztam, hogy tisztára leégtem, vagy Ha beinternetezik, nem bírja abbahagyni…? Mindenesetre érdeklődéssel várjuk a fejleményeket. Ha füvet szívok, mindig beröhögök — mondta egy (Hollandiában élő) ismerősöm, célozva arra, hogy a marihuána egyeseknél se vége, se hossza vihogást tud kiváltani.