Szerkesztő barátnőm panaszkodik, hogy rémségeket írnak (meg mondanak) az emberek, például annak alapján helyett azt mondják: az alapján. Ezt az alapján gondolom, amit tegnap olvastam. Azóta figyelem nyelvtársaim beszédét, és valóban sokan így mondják, diplomás emberek is. A -nak-ragos mutató névmás (annak) helyett tehát sima mutató névmást (az) használnak. A nyelvészt persze rögtön az érdekli: miért van ez? Van-e még hasonló? Milyen körben érvényes a jelenség? Új szabállyal van-e dolgunk, vagy (ami nagyon ritka) szeszélyes kivétel született-e a nyelv rendszerében?

Az alapján kétarcú szó. Egyfelől ártatlan főnév (alap), mely el van látva birtokraggal (-ja), továbbá egy esetraggal (-n): alap-já-n. Ez ugyanúgy viselkedik, mint mondjuk a lejtő-jé-n: A domb lejtőjén napoztam. A dombnak a lejtőjén napoztam. Ott az a domb; annak a lejtőjén napoztam. Lehet így használni az alapján-t is: A bástya alapján áll a templom. A bástyának az alapján áll a templom. Volt itt egy bástya, annak az alapján áll a templom. Jelentése ilyenkor: „alapzatán, fizikailag rajta az alapon”. Ebben nincs semmi érdekes, nem is tesz senki az efféle ragos főnevek (lejtőjén, alapján, belsejében, széléről, megszűnéséig) elé egyszerű mutató névmást: *Ott az a domb, az lejtőjén napoztam; *Volt itt egy bástya, az alapján áll a templom. A birtokragos főnév elé a mai magyarban „annak a” mutatónévmási szerkezet kerül: Emlékszel a Sági Zoli bácsira? Annak a lányával jártam (nem pedig *Az lányával, vagy *Az a lányával).

Most azonban nem erről van szó, hanem az alapján névutóról, mely külsőre azonos az előbbivel, de viselkedése más. Jelentése: „szerint, nyomán, segítségével”: Ezt annak alapján gondolom, amit tegnap olvastam. Fogd a táblázatot, és annak alapján oldd meg a feladatot. A névutók többége sima az mutató névmást kíván maga elé (azután, aziránt, azóta) — vagy inkább úgy illene mondani: sima mutató névmáshoz csatlakozik, hiszen kettejük közül a névmás a vezérszó, míg a névutó csak „név-utó”). Úgy összeforrnak, hogy az az névmás z-je mássalhangzó előtt kiesik (pontosan úgy, mint a névelőnél): amellett, anélkül, aszerint. A helyesírás ezeket egybeírni rendeli (kivéve a „dupla névutós” szerkesztésben: a mellett a fa mellett, az után a szám után).

Az egyszerű névutók gyakran jelentésükben is „összenőnek” a mutató névmással, és új jelentéssel, már egységes, elemezhetetlen (szintetizált) kötőszóként működnek. Ezt a folyamatot szoktuk grammatizálódásnak („nyelvtaniasulásnak”) nevezni. Ilyen „kötőszavasodott” használata van például az azután alakulatnak: Lesz egy zsonglőrszám, azután (= „aztán, továbbá”) sanzonok és villámtréfák. Vegyük észre, hogy ebben — de csakis ebben! — az értelemben az azután szó lerövidülhet aztán-ná (ez is bizonyítja a grammatizálódást). Viszont ez nem lehetséges a következő mondatban: Olyan jó a zsonglőrszám, hogy azután (= „utána, azt követően”) fellépni biztos bukás. Ez utóbbit nevezhetjük „analitikus” használatnak, mert a beszélő szokásos részeire elemzi, eredeti értelmében használja az az+után kifejezést, mint mutató névmást és hozzá csatlakozó névutót. A helyesírás mindkettőt egybeírja, s így nem tudja megkülönböztetni a „szintetikusat” az „analitikustól”.

Érdekes, hogy a kevésbé művelt (ha tetszik, vulgáris) nyelvhasználat ragaszkodik hozzá, hogy a mutató névmás — ha tényleg ilyen szerepű, tehát ha analitikus a szerkezet — mindig az formában álljon: Olyan jó a zsonglőrszám, hogy az mellett minden eltörpül. Ily módon a vulgáris beszélők szépen megkülönböztetik az analitikusat az alábbi, szintetikus szóalaktól: Maxi remek zsonglőr, amellett (= „továbbá, ezen kívül”) sármos figura is. A művelt használatban mindkettőben amellett szerepelne, a különbséget legföljebb az eltérő hangsúlyozás érzékeltetné. Vulgáris példák még: Van ott egy mozi, az mögött lehet parkolni. Az miatt haragszik, amit pletykáltál róla. Az „az-ozás” tehát vulgarizmus, mert ilyenként cseng a műveltek fülében. Ha azonban a névutó magánhangzóval kezdődik, akkor nem látszik-hallatszik a különbég vulgáris és művelt használat között, hiszen a kettő egybeesik: Olyan jó a zsonglőrszám, hogy azután fellépni biztos bukás.

De térjünk vissza az alapján-hoz. Az egyszerű névutókon kívül vannak olyanok is, melyek birtokragos főnévként kezdték pályafutásukat, s csak később váltak-grammatizálódtak névutóvá. Például (a birtokragot kötőjelek között mutatva): alap-já-n, kedv-é-ért, nyom-á-n, érdek-é-ben, dac-á-ra. Ezekben (bocsánat a pszichologizáló fogalmazásért) a nyelv még sokáig „érzi” a birtokrag ottlétét, s ezért eléjük birtokosi -nak ragos névmást kíván: annak alapján, ennek kedvéért, stb., de névelő nélkül (tehát nem *annak az alapján, *ennek a kedvéért, *minek az érdekében). Az alapján névutó — úgy látszik — most lép tovább a grammatizálódás útján, és átkerül az érdekében tipusú birtokragos névutók közül az ellen típusú egyszerű névutók közé, hiába van benne szemmel láthatólag -ja- birtokrag. Míg régebben (és az igényes stílusban ma is) ezek az egyformák: annak érdekében ügyködött = annak alapján érvelt, addig ma (főleg beszédben, de lassan írásban is) már ezek az egyformák: az ellen tiltakozott = az alapján érvelt. Kérdőszóval az igényes stílusban is már egyformán természetes a régi és az új: Minek alapján érvelt? Mi alapján érvelt?; többesszámú névmással pedig már egyértelműen az új a természetesebb (tehát azok, és nem azoknak): Hoztam könyveket, de azok alapján nem tudok elindulni; Akiket szeretett, azok érdekében sokat tett; Azok fényében, amiket rólam mondott, jobb, ha félek.

Az alapján tehát előreszaladt, kivált a saját csoportjából és még névutóbb névutó lett. Ebben talán szerepe van annak, hogy magánhangzóval kezdődik, s így az az alapján kevésbé hallatszik vulgáris „az-ozásnak”. Ugyanez elképzelhetetlen volna mássalhangzó-kezdetűekkel: *az fényében, *az kedvéért, *az dacára nemhogy a művelt használatban, de még az (általam ismert) műveletlenben sem fordulnak elő. Szokatlan jelenség, hogy egy nyelvtani szerepváltást hangtani tényezők befolyásoljanak. Ezt hívja a mai nyelvészet „szintaxis-fonológia interfész”-nek.