Site Tools

Nádasdy Ádám

Kitaláció

Magyar Narancs, 2007/06/21

Az utóbbi hetekben több emberrel is találkoztam, aki szörnyülködött, hogy micsoda szó az, hogy kitaláció. Hogy ilyen szó nincs is. Hogy micsoda hibrid, öszvér, torzszülött, hiszen az első fele magyarul, a második latinul van. Miközben teljes tiszteletben tartom minden ember szent jogát arra, hogy bizonyos dolgokat (így akár szavakat is) utáljon, talán nem érdektelen, ha rámutatok: korántsem egyedül áll ez a furcsa lény, a kitaláció.

Figyeljék meg egyébként, hogy mit csinál a nyelvész, ha valami szokatlan kerül az útjába: elkezdi keresni, hogy van-e még ilyen. Ha talál még egy párat, nyugodtan hátradől, mert akkor a dolgot létezőnek tekintheti. Hogy hányat kell találni belőle, és milyen széles körben, azt nehéz megmondani. Erre van némi szakmai konszenzus, de az is inkább tapasztalati, mint objektív. Olyasféle ez, mint hogy hányszor kell naponta vizelni ahhoz, hogy az orvos kijelentse: túl gyakori. Ha a faluban mindenki ilyen gyakran vizel, akkor ezek ilyen emberek, ez nekik a normális. Ha kitaláció-tipusúakból sok van, akkor ez normális. Nos, nézzük meg.

Az természetes, hogy jönnek idegenből szavak, a szlávból a nadrág, a németből a példa, a franciából a fritőz, a latinból az attraktív. Az is természetes, hogy ha egyszer egy szó bejött, akkor élni és működni kezd, s magyar toldalékokat ragasztunk hozzá: nadrágom, például, fritőzzel, attraktívabb. Számtalan „öszvér” jön így létre nap mint nap, on lájn, melyekben tehát egy idegen (eredetű) szóhoz magyar (eredetű) toldalékot ragasztunk. Ilyesmi minden nyelvben található, lásd német attraktiv+er = magyar attraktív+abb. A toldalékok a nyelv gépezetéhez tartoznak — hogy úgy mondjam, a daráló alkatrészei. A szókincs a gabona, amit a darálóba öntök: lehet hazai búza, lehet Amerikából származó kukorica, vagy emberi előállítású anyag, pl. zsömle is. A daráló darál, vagyis a nyelv szükség szerint toldalékolja és mondatba ágyazza a bárhonnan idekerült szavakat: A musicalt jazzes improvizációkkal variálták.

De vajon jönnek-e idegenből toldalékok is? Jönnek, de ritkábban. A nyelvek kevésbé szívesen vesznek át egymástól toldalékokat, hiszen a különböző darálók alkatrészei ritkán csereszabatosak. Itt tisztázni kell valamit: sok olyan jövevényszót használ minden nyelv, melyben idegen toldalék rejtőzik (szen-átus a latinból, kup-ica a szlávból, frit-őz a franciából, líz-ing az angolból), de ezek a toldalékok „fagyottak”, oda vannak rögzülve, az átvevő nyelv (esetünkben a magyar) nem működteti őket. Magyar nyelvtani szempontból a szenátus, kupica, fritőz, lízing nem toldalékolt szavak. Most nem is ezekről beszélünk: azt kutatjuk, van-e olyan idegenből átvett toldalék, amely élő a magyarban, amelyet tehát a mai magyar nyelv mint alkotóelemet használ? Ezen akadtak fönn a kitaláció-ellenesek is: hogyhogy egy magyar szóhoz latin toldalék járul??

Nos, ez valóban elég ritka jelenség, de azért akad rá példa. Itt van mindjárt az egyetemista (magyar egyetem + latin -ista), és a valamivel érdekesebb zongorista (magyar zongora + latin ista), ahol a tőmagánhangzó -a- kiesik, tehát már szervültebb a kapcsolat. Ide tartoznak olyan szavak, mint kádárizmus, rákócziánus, mikszáthiáda. Gyerekkoromban még mondták, hogy a hiányzás oka egy akut betegség, az iskolaundorítisz. Egy osztálytársam unokatestvére, Horváth Juli göndör és jellegzetesen piszeorrú lány volt. Agárdon megismerkedtünk egy másik, teljesen hasonló lánnyal, akit — mivel a nevét nem tudtuk — horváthjuloid-nak neveztünk.

A latintudás leáldozásával ritkulnak az ilyenek; régen több volt. Például dorgatórium (magyar dorgál + latin -tórium), vagyis egy jó kiadós letolás, melyhez a minta a purgál ’tisztításnak vet alá’ — purgatórium ’tisztítóhely, tisztítótűz’ lehetett. Ide tartozik a szilvórium is (szilva + -órium), mely vegyület- vagy gyógyszernévnek próbálja álcázni a szivapálinkát. Nem ide tartozik viszont az almárium ’szekrény’, mely az olasz armadio átvétele, hiába tartott a tetején a nagypapa almát, csak én hittem, hogy azért almárium.

Konkrét esetünkre, a kitaláció-ra a leginkább az urizál ’játssza a gazdagot’ és a sétifikál hasonlít. Utóbbit ma már inkább sétafikál-nak mondják, contra grammaticam. A kitaláció nyilván a spekulál : spekuláció mintáján létrejött tréfás visszaalakítás (regresszió). Én bájosnak tartom, mert ironizál a komolykodó, latinoskodó nyelvhasználaton, ahol minden második szó valami -ció: a tradicionális kommunikáció pozíciójának szocializációs percepciója. Ha ezen a csipkelődésen valaki bedohog, hát lelke rajta. Utálni mindent szabad; a baj az, ha utálatát valaki buta érvekkel próbálja megindokolni s ezzel mintegy szalonképessé tenni.

Az 1961-es akadémiai magyar nyelvtan így ír: „Az idegen képzők használatát lehetőség szerint kerülnünk kell. A gyárista helyett mondjuk inkább: gyári munkás.” Hát, ez a vágyuk teljesült.