Site Tools

Nádasdy Ádám

Pfui, wie interessant!

Magyar Narancs, 2007/05/10

Ma a disznólkodásról lesz szó, úgyhogy ha nem vagy még 18 éves, akkor fokozott érdeklődéssel olvass tovább, mert az élet dzsungelének útvesztőjében előbb-utóbb neked is el kell igazodnod. A nyelvi disznóságnak két fajtája van: a pornográfia és a trágárság. Ha ezeket pontosan megkülönböztetjük, azt találjuk, hogy ők is jól tükrözik nyelv és nyelvhasználat általános kettősségét: a „hogyan?” és a „mit?” dichotómiáját. A pornográfia a „mit-disznóság”, a trágárság a „hogyan-disznóság”.

Vegyük például a következő mondatot: „Felhevült dorongját a vörösen vonagló nyílásba erőltette” — ez pornográfia, mert olyasmit ír le, aminek kendőzetlen ábrázolását, pontos megjelenítését a szemérem tiltja. Hogy miért tiltja, azzal most nem foglalkozom, mert nem nyelvészeti kérdés, hiszen ugyanígy tiltja a szemérem ezeknek a dolgoknak a képen való ábrázolását is. (Hogy pontosan mi a szemérem és mit tilt és mit nem, és ez hogyan változik korról-korra és országról országra, az sem ide tartozik, bár roppant érdekes. Olvassatok Foucault-t.) Nyelvészi szemmel vizsgálva azt találjuk, hogy példamondatunkban a szavak mindegyike szalonképes, hiszen a felhevül, dorong, vörös stb. magyar szavak használata semmilyen formában nem kifogásolható, ezek semleges stílusértékű szavak. Ezt a mondatot csak a „mit?” teszi kényessé és nem a „hogyan?”. Ez pornográfia; nem a fölhasznált nyelvi eszközök a meghökkentőek, hanem az ábrázolt dolog.

Vegyük ellenben a következő mondatot: „A plébánosunk, az egy igazi tiszta ember: szegényen él, és még sose baszott életében, pedig nyilván ő is tudja, mire való a fasz” — ez trágárság, mert a basz, fasz szavak nem szalonképesek; viszont a legkevésbé sem pornográfia, hiszen az ábrázolt dologban semmi szeméremsértő nincs. (Sőt.) Ez a mondat csakis a fölhasznált nyelvi eszközök miatt meghökkentő, csak a „hogyan?” teszi kényessé és nem a „mit?”.

A trágárság ízig-vérig nyelvi jelenség, hiszen ennek nincs megfelelője a képi ábrázolásban. Nem lehet trágár festményt festeni, mert akármilyen hajmeresztő (vagy ínycsiklandozó) dolgokat ábrázol a kép, trágár akkor sem lehet, csak pornográf. Meg kell jegyeznem, hogy a táncra és a testmozgásra ki lehet terjeszteni a „trágárság” címke használatát, az emberi mozdulat ugyanis félúton van a nyelvi és a képi ábrázolás között, a modulatnak lehet jelentése, tehát kódként is szolgálhat. Ezért lehetséges olyat mondani, hogy „a válasza egy trágár kézmozdulat volt”, vagy „táncát trágár mozdulatokkal fűszerezte” — a kérdéses mozdulatok nyilván durván és egyértelműen utalnak valamire, amit a közmegegyezés illetlenségnek tart.

A trágárság durvaság, mely nem mindig illetlen; a pornográfia illetlenség, mely nem mindig durva. Ez volt az érdekes a plébánosról szóló mondatban: a dícsérő célú, elismerő tartalmú mondatot a beszélő trágár eszközökkel adta elő. Hogy miért tette ezt, az megint nem tisztán nyelvészeti kérdés: például, hogy őszintébbnek, egyénibbnek hasson, amit mond; vagy egyszerűen a kocsmai férfitársaság általános trágársági szintjét követte mondatában; de az is lehet — és ez a legérdekesebb —, hogy szeméremből tette, vagyis hogy meghatottságát és zavarát leplezze. Ellensúlyozni kívánta, hogy ilyesmikről kell szólnia, hogy valakit ennyire megdicsér. Vegyük észre ugyanis, hogy a mondat nagyon komoly és súlyos megállapításokat tartalmaz: nem kis dolog valakit „igazi tiszta embernek” nevezni, és nem kis dolog, ha a mai világban valaki be tudja tartani nőtlenségi-szüzességi fogadalmát, ha papként a rábízott nyájjal törődik és nem a szomszéd városban kajtat szex után. Csakhogy meghatódni, dicsérgetni (pláne a szűzies életvitelt méltatni) nem férfias dolog; a beszélő a trágár szavakkal kívánta visszabillenteni a mondat lecsökkent férfiassági szintjét. Mondata trágár volt, de hallgatósága ott és akkor nem érezte illetlennek. „Bazmeg, ez így van, kurva rendes fickó,” dünnyögték elismerően.

A pornográf szó görög eredetű, összetevői: porné ’prostituált’ és graphia ’írás’, eredetileg tehát a prostitúcióról szóló irodalmat nevezték így, s mivel e hölgyek szemérmetlenebbül viselkedtek, mint mások, a szó lassan kiterjedt a mindenféle (akár házastársak közötti) nemiség szemérmetlen ábrázolására. Nemzetközi szó, megvan a németben, franciában, angolban is. A trágár szó német eredetű, de ma csak a magyarban használatos így. Amikor a magyarba bekerült (a XV. században), még úgy hangzott: Trager (ejtsd [tráger]), s azt jelentette: ’vivő, cipelő, teherhordó’, a német tragen ’vinni’ igéből (a mai irodalmi németben a hordár neve Träger). A Benkő-féle Etimológiai Szótár szerint az eredeti jelentés a magyarban ’teherhordó, házaló’ volt, aztán ’csavargó, komédiás’, aztán ’durva, illetlen’. („A jelentésfejlődés indítéka a komédiások magatartása lehetett” — írja a szótár.) Íme, a két szó eredete máig mutatja a különbségüket: a pornográfia inkább azt nézi: miről szól, a trágárság inkább azt: hogyan fejezi ki.

Eddig úgy írtam, mintha a két dolog független lenne egymástól. Ez nem egészen így van. A trágárság nélküli pornográfia — tehát amikor szemérmetlenül írunk-beszélünk anélkül, hogy „csúnya” szavakat használnánk — a mai ember számára kimódoltnak, finomkodónak hat (mint a fenti dorongos példa). Szinte dekadens, mintha az 1930-as évekből, vagy még régebbről, az Oscar Wilde-i viktoriánus korból származna. A mai ízlés megköveteli a pornográfiában a trágárságot: ne csak dolog-kimondó legyen, hanem szó-kimondó is, azaz nevezze nevén a dolgokat.

A pornográfia játék; a trágárság komoly dolog. Az anyanyelvi beszélők a lelkük mélyén tudják, hogy a kérdéses testrészek, cselekvések „igazi” neve a trágár, amit az illendőség kedvéért kerülgetni, sőt mellőzni kell. Erről szól a régi vicc: „János bácsi, maga tehát látta, amint a jegyző úr és a cselédlány közösültek?” „Hát, tisztelt bíróság, lehet, hogy közösültek is, de leginkább csak basztak.”