Nádasdy Ádám
Szép kis társaság
Magyar Narancs, 2005/08/18
Egy levelet teszek közzé az alábbiakban. Akács István írta egy igen kínos ügyben 1570. június 15-én Batthyány Boldizsárhoz, a környék urához mint bíróhoz. A szöveget kissé rövidítettem, a betűhasználatot egyszerűsítettem (forrás: Molnár–Simon: Magyar nyelvemlékek).
…Azonkewzbe talalkoznak Bornemyza Gasparhoz, hazanal lewen Koroknay Gaspar, Weyty Gyergh es Pal deak, es mongyak Gasparnak: azt ertywk, wgh mond, hogh lovadat megh akarya ewlny Bornemyza Istwan, ezen mond Gaspar, Am had ewllye megh ha igen rea fwlladot, netalan megh fyzety az arrath.
Ez kewzbe kw mennek az wtra, hogh nezzek, sohwl nem lathattyak Istwanth, hanem haza ternek bezelwen ewn kewztek egrwl masrwl, es Bornemyza Gaspar az my atyankffya ter be az ew maga hazaba.
Ezenkewzbe iwth hozzaya egh wcche, kewzel walo attyaffya, Gywlewezy Gergelnek hyttak, es az mond neki: „Gaspar wram Batya wgh mond, nem io hogh megh akarya ewlny lowadat Bornemyza Istwan, smond Gaspar, Am had iaryon ha megh ewly.
Ebbe immar akkor az napon io falka idew mwlt wolna el. Kel ffel Bornemyza Gaspar Gywlewezy Gergellel az wcchewel, akarnak az lowakhoz menni az hwll fwwn tartotta wket, hogh megh lassak az lowakat, merth az lowak az gyalokay hatharthwl harmad hatar ellen voltanak az Grol Bernalt hazan fellywl,
mykor az orzagh wtan ketten senkythwl semyt nem felwen, bekessegessen mennek volt, azonba walamy gabonakbol wgryk kw Bornemyza Istwan pwskayawal es dardayawal, mynd iarast eleykbe megyen, smond ah ah marczona bestyek, iol twdom, howa menthek, oth mynd iarast wgh lewy Gywlewezy Gergelth, hogy ottan zernyw halallal megh hal, ismegh wgyan azon pwskawal Bornemyza Gasparth ugh haytya agyon hogh azys terdre esyk, azonba hogh rea torkoskodyk wolt, walamint ffel kel es maga oltalmaba wgh chapya az zablyawal agyon, hogh Bornemyza Istwanys el esyk es azys megh wgyan ottan megh holth.
Ez dologh Nagsagos wram igh tertenth.
A szöveg idegenszerűségét főleg az írás okozza — az többet változott, mint maga a nyelv. A twttara ugyanaz a szó, mint a mai tudtára, csak ők másképp kódolták írásban. Mintha egy régi térképet néznénk, ahol balra van észak és jobbra dél: abból még nem következik, hogy a föld felszíne megváltozott. Írjuk le a szöveget mai betűhasználattal, központozással. Néhány megváltozott értelmű szó mai jelentését megsúgjuk.
…Azonközbe találkoznak (betérnek) Bornemisza Gáspárhoz, házánál lévén Koroknai Gáspár, Vejti Gyergy és Pál deák, és mondják Gáspárnak: „Azt értjük (úgy értesülünk),” úgymond, „hogy lovadat meg akarja ölni Bornemisza István.” Ezen (erre) mond Gáspár: „Ám hadd ölje meg, ha igen reá fulladot (ha annyira rágörcsölt), netalán (úgyis) megfizeti az árrát.”
Ezközbe kümennek az útra, hogy nézzék: sohul (sehol) nem láthatják Istvánt; hanem (úgyhogy) hazatérnek, beszélvén önköztek (maguk között) egyrűl-másrúl, és Bornemisza Gáspár, az mi atyánkfia (rokonunk), tér be az ő maga házába.
Ezenközbe jütt hozzája egy üccse, közel való atyjafia: Gyülevészi Gergelnek hítták, és ez mond neki. „Gáspár urambátya,” úgymond, „nem jó, hogy meg akarja ölni lovadat Bornemisza István.” S mond Gáspár: „Ám hadd járjon (legyen), ha megöli.”
Ebbe immár akkor az napon (aznap) jó falka idő múlt volna el (jó csomó idő telt el). Kel fel (elindul) Bornemisza Gáspár Gyülevészi Gergellel, az üccsével. Akarnak az lovakhoz menni, az hul (ahol) fűn tartotta űket, hogy meglássák az lovakat; mert az lovak az gyalokai határtúl harmad határ ellen (három határnyira) voltanak az Grol Bernált házán fellyül (háza fölött).
Mikor az ország után (útján) ketten, senkitűl semmit nem félvén, békességessen mennek volt, azonba (akkor) valami gabonákból ugrik kü Bornemisza István, puskájával és dárdájával. Mindjárást eleikbe megyen, s mond: „Ah, ah, marcona bestyék (besték, bestiák)! Jól tudom, hová mentek!” Ott mindjárást úgy lövi Gyülevészi Gergelt, hogy ottan szernyű halállal meghal. Ismég ugyanazon puskával Bornemisza Gáspárt úgy hajtja agyon (üti fejbe), hogy az is térdre esik. Azonba hogy reá torkoskodik volt, valamint felkel (Akkor [Gáspár] miután rákiabált, föl is áll) és maga ótalmába úgy csapja az szablyával agyon (fejbe), hogy Bornemisza István is elesik, és az is meg ugyanottan megholt.
Ez dolog, Nagyságos Uram, így tertént.
Bár nem nyelvészet, megkérdezem: honnan tudja mindezt Akács, a levélíró? Ott leskelődött az országúton, amikor István előugrott? Hallotta, amint István azt kiáltja: „Ah, ah, marcona bestyék!”? Nem ilyet szokott kiabálni egy feldühödött, puskás ember. És miért a megrovó hang István szájából: „Jól tudom, hová mentek!”? Hát bűn, ha valakik kimennek megnézni a saját lovaikat?… Vagy talán mégsem a saját lovaik voltak, hanem az Istvánéi, amit Gáspárék elvettek tőle, ő pedig bosszúból meg akarta ölni a lovakat — vagy magukat Gáspárékat, már ahogy adódik? Vagy még egyszerűbb: rátámadtak Istvánra az országúton, lovait elvették, őt magát megölték, de a csetepatéban ott maradt Gyülevészi Gergely is. Gáspár megúszta, s most őt kell tisztára mosni: „maga ótalmába” csapta agyon az agresszív Istvánt.
Szép kis társaság, ezek a magyarok. Egymást lődözik meg kaszabolják az országúton, 1570-ben, amikor a fél ország török kézen van. De a nyelvük, az remek. És figyeljék, milyen keveset változott ahhoz képest, hogy 435 év telt el. A nyelv nagyon konzervatív dolog, természeténél fogva retteg a változástól.
